15 éves a Fürdő – átadták a hullámmedencét

1903

Átadták a hullámmedencét a Budai úti fürdőben a hétvégén. Ez volt a fő attrakció a születésnapon, 15 éve nyílt meg a fürdő. A vendégeknek a jeles ünnep kapcsán tortával és sok-sok játékkal is kedveskedtek

2003.május 2-án fogadott először vendégeket a Budai úti fürdő. Akkora volt az érdeklődés, hogy háromszor is ki kellett tenni a „Megtelt” táblát. Mindenki szerette volna kipróbálni az új fürdőzési lehetőséget. A fürdő az elmúlt 15 évben sokat fejlődött. Új vizi és szabadtéri játékokkal kedveskedtek a gyerekeknek és gyönyörű, árnyas környezet fogadja a vendégeket, hiszen a fák is megnőttek. A vendégszámok azt mutatják: nagyon szeretik a fürdőt, a fiatal családok és a nyugdíjas korosztály egyaránt.

SZŰCS ÁDÁM, ügyvezető, Ceglédi Termálfürdő Kft.: Országos lefedettségnek mondható. Legfőképpen Pest déli része de van vendégünk Sopronból, Nyíregyháza, tehát országos ismertségünk van, azt mondhatom.

A nagymedencét mintázó, gyönyörű tortával kedveskedett a fürdő a vendégeknek a hétvégén. A 15 éves születésnapra sok-sok játékkal és egy nagy attrakcióval is készültek. Átadták a hullámmedencét, amit kicsik és nagyobbak rögtön birtokba is vettek.

KÉGLI JÓZSEF: Nagyok a hullámok, eleinte még kicsik voltak, aztán begyorsult. A kisebb gyerekeknek ez kicsit hátrány, de nagyobb magassággal könnyű benne ellenni. Mióta vagytok itt és hányan vagytok itt a családból? – Hárman vagyunk és amióta elkezdődött azóta benne vagyunk.

A hullámmedence mostantól folyamatosan üzemel.

SZŰCS ÁDÁM, ügyvezető, Ceglédi Termálfürdő Kft.: Ez egy kétszáz négyzetméteres medence, 1,40 méter a vízmélység, és óránként negyed órára, húsz percre kapcsolódik be a hullámkeltő labda. Ez a nyár folyamán gyakrabban fog indulni, a vendégek számától függően.

A nyár folyamán több rendezvénnyel is készül a fürdő. Egészségnap, fesztiválok és sok-sok gyerekprogram is lesz-mondta Szűcs Ádám.