15 éves a Közép-Magyarországi Gazdák Szövetkezete

136

Fennállásának 15. évfordulóját ünnepelte tegnap a Közép-Magyarországi Gazdák Szövetkezete. A több mint egy évtized alatt számos sikert értek el – hangzott el a Törtelen tartott közgyűlésen. Egyebek mellett telephelyet vásároltak, a terményeknek tisztítót, szárítót, valamint egy 5000 tonnás gabonatárolót építettek.

15 év hosszú idő, ezalatt voltak jó és rossz tapasztalatok egyaránt – mondta Kis Józsefné a Közép-Magyarországi Gazdák Szövetkezetének elnökhelyettese. De arról is beszélt, hogy ezalatt az időszak alatt sikerült felvirágoztatni a szövetkezetet.

KIS JÓZSEFNÉ, elnökhelyettes, Közép-Magyarországi Gazdák Szövetkezete: ,,A 15 év alatt vettünk egy telephelyet, felépítettünk egy tisztítót, szárítót, nyilvánvalóan a terményátvételhez a hídmérlegtől a laborig mindent megvalósítottunk. Az elmúlt évben pedig építettünk egy 5000 tonnás gabonatárolót, amihez megépítettük a telephez szükséges kiszolgáló létesítményeket, úgy, mint zsákostároló, műhely, vetőmag raktár, növényvédőszer raktár.

A sikerekre büszkén tekintenek vissza – mint mondta. A telephelyet egyébként nem csak maguknak, hanem a fiatalabb generációnak is készítették, hiszen fontos az utánpótlás, mert elöregedőben van a gazdatársadalom.

KIS JÓZSEFNÉ, elnökhelyettes, Közép-Magyarországi Gazdák Szövetkezete: ,,Nagyon fontos a fiatalok szövetkezetének a támogatása és a működtetése, nyilván sok energia van benne és azt szoktam mondani, hogy ha Magyarországon mindenki annyit tenne azért, hogy a mezőgazdaság fiatalodjon, mint amit az anyaszövetkezet alapító tagjai akkor nem itt járnánk. Mindent megteszünk a fiatalokért, nagyon szükséges nekik, mert azt tudjuk, hogy a fiatalok szövetkezete termelői csoport is egyben.”

A termelői tagság után pluszpontot kapnak a fiatalok, így majdnem minden pályázatot megnyernek, amit beadnak.