56 fogat startolt Szőlősön

2626

Minden eddiginél több fogat startolt a tápiószőlősi lovasversenyen. Egyes, kettes és négyes fogatok is érkeztek a már hagyományosnak mondható eseményre, a gyerekeknek pedig külön versenyt tartottak. A jó hangulatú programon solymász és csikósbemutató is szórakoztatta a közönséget és volt főzőverseny is.

Sokadszorra hívta versennyel egybekötött baráti találkozóra a lovasokat Tápiószólős. A több mint húsz éves hagyománnyal rendelkező program szépen kinőtte magát, idén rekordszámú versenyző állt starthoz.

KALACSI PÉTER, szervező: A lovasbarátokat összehívtuk és csináltunk egy amatőr fogathajtó versenyt, amit összekötöttünk egy „C” kategóriás pontgyűjtő versennyel. Hála a jó Istennek olyan szép számmal összejöttünk, 56 induló, 56 start, ebben a környékben nem nagyon szokott lenni.

Egyes, kettes és négyes fogatok versenyeztek, a gyerekek pedig pónifogathajtásban mérhették össze ügyességüket. A program nem titkolt célja, hogy a kicsik kedvet kapjanak a lovassporthoz-mondta Kalacsi Péter. Tápiószőlősön egyébként is régi hagyománya van a lótenyésztésnek, így minden adott ahhoz, hogy évről évre sikeresebb legyen a fogathajtó verseny.

KALACSI PÉTER, szervező: Itt Szőlősön kapásból van 1-2 ember, aki lóval foglalkozik. Nekem magamnak van 10 pár, úgyhogy az nem olyan kevés. Tehát itt a faluban főleg én vagyok, de jönnek a gyerekek tulajdonképpen.

A lovasnapon természetesen az egész család jól érezhette magát. A gyerekeket sok-sok játék, a felnőtteket pedig főzőverseny várta, és megválasztották a falu tortáját is. A programot solymász és csikós bemutató színesítette, de sétakocsikázni is lehetetett. A verseny legjobbjai serleget és díszszalagot kaptak, a gyerekeknek pedig édességből álló csomag is járt a díj mellé.