A.T.S. 70

1094

Apáti-Tóth Sándor képeiből nyílt kiállítás az Artem Galériában. Hortobágyi Zoltán személyes hangvételű megnyitója után a fotóművész is köszöntötte a jubileumi tárlatra érkezőket. A.T.S. 70 – ezt a címet kapta a kiállítás, ami szeptember 12-ig tekinthető meg.

70 éves lett Apáti-Tóth Sándor. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás képeiből az Artem Galériában. A tárlatot régi jó barátja, Hortobágyi Zoltán újságíró nyitotta meg, aki nem titkolta meghatottságát, hiszen 50 éves barátságuk alatt sokszor voltak távol egymástól, de ez semmin nem változtatott.

A művész szeme úgy látta az egészet, hogy abban minden részlet előbb a helyére került. Megrajzolta a képeit, hogy utána ahhoz megkeresse a valóságot, rögzítse és összerakja azt a valóságot, amit ő tart annak, amivel üzeni, megvagyok, itt vagyok, látom amit látok. És ti? – így folytatta megnyitóját az újágíró. Apáti-Tóth Sándor pedig arról beszélt, miért is különleges ez a tárlat.

Ezért is fogadta nagy örömmel, hogy itt mutassa be kiállítását, ami szeptember 12-ig tekinthető meg.