A tudomány sem tévedhetetlen

1061

A tudomány sem tévedhetetlen – mondta Dr. Surányi Dezső tegnap a Török János Mezőgazdasági Szakképző Iskolában. A Magyar Tudomány Ünnepéhez a ceglédi iskolák is csatlakoztak, így a héten mindennap más helyszínen tart előadást a professzor.

Általában a pozitív oldalról közelítik meg a tudományokat. De idén egy másik szemszögből mutatja be különböző iskolákban ezt a témát Dr. Surányi Dezső. Tegnap a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskolában tartott előadást, ahol arról beszélt, hogy a tudomány sem tévedhetetlen.

DR. SURÁNYI DEZSŐ: ,,Vannak bizonyos növény és állatfajok, amelyek nálunk nem honosak. Kipróbálták, jó szándékkal és ránk hatalmasodott, problémát jelentettek. Mondhatom a parlagfüvet, birkalegelőnek kezdték, mondhatom a például a vad dohánynak mondott selyemkórót. Ma már alig tudunk ellene valamit tenni.”

Ma már a napraforgótáblákon is nagyon elszaporodott a parlagfű. Ez abból is érezhető, hogy ha valaki augusztus vége felé biciklire ül és a város széle felé halad, rögtön jelentkeznek az allergia tünetei.

DR. SURÁNYI DEZSŐ: ,,De mondhatok olyan nagy példát is, mint az Escobar a kolumbiai kokainbáró, akinek az volt agyament ötlete, hogy ő vízilovakat visz be Kolumbiába. 22-t importált és olyan jól elszaporodott, hogy ma már lassan gépágyúval kell őket pusztítani, mert nem lehet őket könnyen kivadászni.”

De beszélt az erdőkben élő madárfajokról is.

DR. SURÁNYI DEZSŐ: ,,Itt van például a fácán, senki nem szembesül azzal, hogy a fácán tulajdonképpen a Római Birodalom idejében került be Európába és milyen jól elszaporodott. Ma már úgy érezzük mintha része lenne és nagyon jól helyettesíti azokat a magevőket sajnos mint a fogoly, vagy a fürj, amiből nagyon kevés van.”

A Magyar Tudomány Ünnepét egyébként hivatalosan 2003 óta ünneplik az országban minden évben. November 3-án, azon a napon, melyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására. Ezzel pedig lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását.