Ajándékkal érkezett

1598

Mikulás csomagokkal, mesekönyvekkel és gyümölccsel lepte meg a Toldy Ferenc Kórház gyermekosztályát, az orvosokat és nővéreket az egyik volt beteg. Kalacsi Jánost az intenzíven ápolták a nyáron, a ceglédi orvosoknak, nővéreknek köszönheti, hogy életben maradt és mára teljesen egészséges. A tápiószentmártoni férfi a Molnár Mária Gyermekotthonba is ellátogatott. Oda öt kilogrammos csokimikulást vitt ajándékba.

Több doboznyi ajándékkal érkezett Kalacsi János a Toldy Kórház gyermekosztályára. A tápiószentmártoni férfi mikuláscsomagokat, kifestőket, és gyümölcsöt is hozott a kisbetegeknek. Kalacsi János még maga sem gondolta volna néhány hónapja, hogy újra egészséges lesz, sőt azt sem, hogy életben marad. Komoly betegséggel került ugyanis a ceglédi kórházba.

KALACSI JÁNOS: Egy rejtett gyomorvérzést kaptam, és sajnos az utolsó pillanatban találta meg a Banai főorvos úr a vérzés helyét, akkor már négy napja lélegeztető gép tartott életben. Sikerült visszahozni a sír széléről, úgyhogy én ezt nagyon szépen köszönöm a kórház valamennyi dolgozójának, az intenzív osztály összes dolgozójának. Ott ismertem meg a gyerekosztály főorvos urát, és akkor megígértem nekik, hogy támogatni fogom a gyerekosztályt vagy csomagokkal vagy játékokkal.

Nem először és nem is utoljára érkezett ajándékkal a ceglédi kórházba. Kalacsi János három hetet töltött a ceglédi kórházban, ebből 10 napot az intenzíven. Azt mondja: ahányszor csak tud, kedveskedik a gyerekeknek, az orvosoknak, nővéreknek.

KALACSI JÁNOS: Ez az orvosi szakma olyan szakma, ami hálát igényel. Nem biztos, hogy pénzben tudja az ember teljesíteni, ezek a dolgok amiket most hoztunk azt hiszem, hogy óriási örömet szereztünk a gyerekeknek, az orvosoknak, nővéreknek, és én ezzel szeretném a hálámat kifejezni a kórháznak, hogy most itt állhatok épségben és egészségben.

A kisbetegek, az orvosok, nővérke is nagyon örültek a mikulás ajándéknak. Azt mondják: ritka, hogy a betegektől ilyen kedvességet tapasztalnak.

SURÁNYI LAJOS, oszt.vez.főorvos: Én magam először tapasztalom, hogy hoznak ajándékot. Szoktak hozni, de inkább intézmények, alapítványok, Kalacsi úr szerintem a spontán emberi jóság és nagylelkűség példája. Mindig csak rossz híreket hallunk, ha az egészségüggyel kapcsolatos tudósításokat nézünk a tévében.

Kalacsi János a ceglédi kórház mellett a Molnár Mária Református Otthonba is vitt ajándékot. Az ott élőket egy hatalmas, öt kilós csokimikulással lepte meg.