Ajándékot hozott a Mikulás

880

Szerény anyagi körülmények között élő gyermekekhez látogatott el tegnap a Mikulás. A Roma Önkormányzat a Magyar Vöröskereszt és a Hit Gyülekezet összefogásával ajándékcsomagokat, ruhákat és játékokat adtak a rászoruló családoknak.

Rászoruló családok otthonába szeretne ünnepi hangulatot varázsolni a Roma Önkormányzat a Magyar Vöröskereszttel és a Hit Gyülekezete karitatív szervezetével együtt. Ezért szerveztek újra Mikulás ünnepséget.

JAKAB ISTVÁN Roma Nemzetiségi Önkormányzat: „Nagyon nagy örömmel vették ezt az ünnepséget és nagyon örülünk mi is, hogy Mikulás ünnepséggel tudunk a gyerekeknek kedveskedni, ajándékokat tudunk adni. Annak is nagyon örülök, hogy ilyen jó összefogás van köztünk, nagyon jó kapcsolatunk van a Vöröskereszttel és a HISZ karitatív szervezetével. És összefogunk és az erőnket összekapcsoljuk ilyen nemes célokra.”

Jakab István elmondta: köszönet Cegléd város önkormányzatának is, hiszen az ő segítségük nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvény. A Művelődési Központ B épületének egyik termét teljesen megtöltötték a gyerekek és a felnőttek – és arra számítanak, hogy így lesz ez a következő rendezvényükön is.

JAKAB ISTVÁN: „Nagyon nagy dologra készülünk, ekkora rendezvényt még Cegléd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata még nem szervezett. December 19-én – és ezúton meg is szeretnék hívni mindenkit – a Városi Sportcsarnokban adományosztást szervezünk. Ezen részt vesz Kökény Attila, Bódi Csabi, Bangó Marika, Kis Grofó, Nagy Grofó fog fellépni, a ceglédi roma táncház is műsort ad és polgármester Úr fogja megnyitni ezt az ünnepséget.”

Akkor majd 500 család részére adnak adhatnak át adományt. A mostani eseményen sem maradt el azonban az ünnepi műsor sem. Gyermekek báboztak, énekeltek és mutattak be betlehemes játékot, hogy valóban ünnepi hangulatba csöppenhessen be az időközben megérkező Mikulás.