Alakul

553

Vasárnap a Ceglédi Kék Cápák három korosztálya is hazai bajnoki mérkőzést játszott. Az U14 az Abonyt győzte le, az ifisták a Tökölt gyűrték le könnyed játékkal, míg a felnőttek szinte egy félidei előnyt adva a Tökölnek óriásit küzdöttek a második játékrészben a játékvezetőkkel és a vendégcsapattal.
Jól kezdtek a felnőttek. Gyorsak voltak, elszántak és a szemükben a régi tűz látszott, de sajnos öt perc után ez elmúlt, amit a Tököl egy 3-11-es rohammal használt ki. Szerencsére a Cegléd még meg tudta rázni magát és a félidő végéig ötre csökkentette nyolcgólos hátrányát. A második játékrészre igazi ragadozókként léptek pályára a Cápák. 17 gólt szereztünk ebben a félidőben és a játékvezetőkön kívül mindenki érezte, meglesz a hazai győzelem. Nagyon rossz felfogásban fújtak és elképesztő nyomást gyakoroltak a sporik a Ceglédre. Úgy futottunk be a hajrára, hogy ötször játszottunk emberhátrányban, mégis ledolgoztuk a hátrányunkat, de az utolsó 150 másodpercben 24-24 után újabb kétpercet és két büntetőt is ítéltek ellenünk. Ezért a remek félidei játékért most nem kaptunk pontot, mégis nyertünk, mert megmutatta a csapat, mire képes, amivel végre elindulhatnak előre a hozzájuk méltó úton.
Női kézilabda NB II
Felnőtt
Ceglédi Kék Cápák – VSK Tököl 25–26 (8–13)
Cegléd, 200 néző, vezette Héjjas, Kránitz.
Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett (kapusok), Halasi Réka 6 (1), Sowunmi Mária 4, Vuletic Suncica 4, Dobos Renáta 2, Nagyné Dr. Vígh Cintia 2, Herceg Réka 2, Mihály Evelin 1, Kisjuhász Petra 1, Tóth Adrien 1, Mertlik Mónika 1, Spolmin Roberta 1, Tóth Ágnes, Hörömpő Dóra, Mester Szabó Anett.
Kiállítás: 16, ill. 2 perc.
Hétméteres: 1/1, ill. 3/3.
Az eredmény alakulása: 5. perc 2-2, 26. p.: 5-13, 38. p.: 16-17, 47. p.: 20-21, 57. p.: 24-24.
Tóth Norbert edző: A meccsek óta hiányolt küzdés végre megmutatkozott, igaz, egy problémával, hogy csak a második félidőben jött el. Ehhez gratulálok, de még mindig lassan melegszünk be a pályán…
Ifjúsági
Ceglédi Kék Cápák – VSK Tököl 37–18 (21–11)
Cegléd: Törőcsik Fruzsina, Oláh Anna (kapusok), Peszeki Laura 9 (1), Takács Viktória 9, Kovács Alíz 5, Fedák Antónia 3, Benkő Barbara 3, Farkas Fruzsina 3, Simon Anna 3, Balogh Adrienn 1, Kopcsa Karolina 1.
Kiállítás. 0, ill. 4 perc.
Hétméteres: 2/2, ill. 5/4.
Tóth Norbert edző: Egy kis önbizalmat szerezhettek a lányok a Tököl ellen. Jó védekezéssel, egyszerű, gyors gólokkal, így megérdemelten győzedelmeskedtek.
U14
Ceglédi Kék Cápák – Abonyi KC 19–8 (10–5)
Cegléd, 50 néző, vezette Maródi, Novák.
Cegléd: Semetka Gréta, Marton Georgina (kapusok), Kökény Hanna 8 (3), Omelka P. Kíra 3, Imregi Boglárka 3, Pető Luca 2, Tóth Fruzsina 1, Pásztor Petra 1, Kádár Kata 1, Kapusi Annamária, Fehér Dorina, Csombai Mirella, Héda Lorina, Pintér Zsófia.
Kiállítás: 2, ill. 2 perc.
Hétméteres: 3/3, ill. 4/1.
Spolmin Roberta edző: A lányok szinte maradéktalanul megcsináltak mindent, amit a mérkőzés előtt az öltözőben megbeszéltünk. A védekezésünk jól működött, amihez jó kapusteljesítmény társult. Nem volt sok technikai hibánk, jól tudtuk vinni a lerohanásokat, és bátran egy-egyeztek is. Örülök, hogy végre hazai közönség előtt tudtunk játszani és gratulálok a lányoknak a győzelemhez és a teljesítményükhöz.