Álomkezdés után rémálom

751

A női kézilabda NB II záró fordulójában a Ceglédi Kék Cápák a Rákosmente KSK csapatát fogadta. A meccsnek a bajnoki tabella tekintetében semmi tétje nem volt, a Cegléd a negyedik, míg a vendégek az ötödik helyen zárták a szezont az eredménytől függetlenül. A hazaiak álomrajtot vettek. Nagy iramú, magabiztos játékkal hét perc alatt 5-0-ra vezettek és az RKSK időkérése közben talán minden szurkoló arra gondolt, ma parádés játékot produkálva búcsúztatják a Cápák a szezont. Sajnos nem így lett. 13 perc múlva már döntetlen volt az állás, amit csak kínkeserves játékkal tudtak tartani a szünetre a házigazdák. A második félidő néhány perce elég volt, hogy átvegyék a vezetést a vendégek, a Cápák statisztikája minden poszton tovább romlott, melynek újabb kínos hazai vereség lett a vége. 

Női kézilabda NB II

Felnőtt

Ceglédi Kék Cápák – Rákosmenti KSK 25-30 (13-13)

Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett (kapusok), Prókai Anett 9, Oláh Henrietta 6/4, Dobos Renáta 4, Tóth Ágnes 2, Halasi Réka 2/2, Tóth Adrien 1, Spolmin Roberta 1, Mihály Evelin, Hörömpő Dóra. 

Hétméteres: 6/6 ill. 5/5.

Kiállítás: 8 ill. 4 perc.

Jakab László edző: Mérhetetlenül csalódott vagyok, pedig nagyon jól kezdtük a mérkőzést, bejött a védekezési forma, amit a héten megbeszéltünk, és akkor még volt kapusteljesítményünk is. 5-0 és az ellenfél időkérése után nem tudom mi történt a lányokkal. Onnan csak süllyedtünk lefelé, rengeteg átlövést hibáztunk és a taktikánk, hogy vegyük el az irányító és a beállós játékát, csődöt mondott. Csalódott vagyok, mert kellene lenni annyi játékintelligenciánknak, hogy a taktikai utasításokat hellyel-közzel megvalósítsuk, de sajnos nem jött össze. Nem lenézve az ellenfelünket, nem volt egy egetverő ellenfél és mégis harminc gólt lőttek, pedig  mi mindig kevés gólt kaptunk az elmúlt években, ez volt a hírünk, de az idén ezt a nimbuszt is leromboltuk. Nagyon sajnálom…

Pudics Zsolt, elnök: Kiürült a lelátónk az utolsó fordulóra, amiért sajnos sokat tettünk ebben az idényben. Elnézést kérek attól a néhány tíz kitartó kézilabdabaráttól, akik ma is kijöttek és egy újabb siralmas meccset láthattak, mert sajnos Prókai Anett 9 gólján kívül sok pozitívumot nem találtunk. Valamit nagyon rosszul csinálunk, mert ezzel az állománnyal ez elfogadhatatlan. Megkeressük a hibákat, kijavítjuk és megtaláljuk a szebb napokat.