Arany Emlékév – Nagykőrös volt az ünnepélyes megnyitó helyszíne

1470

Nagykőrösön nyílt meg hivatalosan az Arany János emlékév. Az egy éven át tartó programsorozat egyik legkülönlegesebbje is a városhoz kötődik. Impozáns kiállításon azt mutatják be, milyen volt a néhai költő mint pedagógust ,mint ember, mint kolléga, mint beszélgetőtárs.

A színházteremben tartott ünnepélyes megnyitóval vette kezdetet az Arany Év. Emberi léptékkel mérve tökéletes ember…az ember, akinek nevéről mindenkinek eszébe jut Nagykőrös – fogalmazta meg gondolatait Arany Jánosról a város polgármestere.

DR. CZIRA SZABOLCS, polgármester: „Hiszem és vallom büszkén, hogy ma is hálával tartozunk azon őseinknek, azon nagykőrösi református embereknek, akik 1851-ben meghívták Arany Jánost Nagykőrösre tanítani és az állással megélhetést biztosítottak neki és családjának. Hiszem, hogy az akkori nagy tanári kar fénylő példa lehet ma is bármely iskola pedagógusai előtt a világ bármely pontján.”

 Arany 200 – Arany a Nagykőrösi pedagógus  – ez lett annak az országosan is egyedülálló kiállításnak a címe, amely másfél évszázaddal repíti vissza a látogatókat az időben. A kiállítás tervezői az ország minden pontján és természetesen Nagykőrösön is igyekeztek felderíteni, megtalálni érdekes, különleges tárgyakat, emlékeket. A kiállítás egyik legkülönlegesebb darabja Arany János híres meggyfabotja.

LÁSZLÓ DITTA, igazgató, Arany János Kulturális Központ: „Arany Jánoshoz kötődik a híres nevezetes meggyfa botja, amely nagyon hosszú kalandos út után került Nagykőrösre 2008-ban. Nem akart tőle megválni és halála környékén jó barátjának, Gyulai Pálnak a Kisfaludy társaság  elnökének ajándékozta. Ő szintén nem akart tőle megválni, de a lánya megkapta halála után és hosszú – még külföldi utakat is megjárva – Tihanyba került. Ott a tihanyi Perjel őrizte 2008-ig, amikor egy hosszú levélváltás után átkerült Nagykőrösre. Azóta a Református Gimnázium őrzi, és mi megkaptuk.”

A tárgyak, emlékek mellett a kor sajátosságait kihasználva infokommunikációs eszközök is színesítik a tárlatot. Hiszen a diákok számára így lehet élvezetessé tenni egy olyan korról szóló tárlatot, amely meglehetősen távol áll már tőlük. A legnagyobb magyar színészek tolmácsolásában hallhatók például Arany János művei. De azért azt is megnézhetik a tárlatlátogatók, hogyan is élték mindennapjaikat Arany korában a diákok.

LÁSZLÓ DITTA, igazgató, Arany János Kulturális Központ: „Azt gondoltuk, hogy az Arany örökség, az Arany szellemiség a mai diákoktól már távol áll. Azon gondolkodtunk, hogy hogyan lehetne közelebb hozni az infokommunikációs eszközökön túl ezt a kort hozzájuk. Ezért berendeztünk egy korabeli tantermet. Nem sok tárgyunk volt, de amennyi volt azt behoztuk és egy külön tanteremként funkcionálva, egy külön 20 négyzetmétert hoztunk létre, ahol foglalkozásokat tartunk azoknak az osztályoknak, akik ide jönnek kirándulni.”

Hiszen a Határtalanul program egyik helyszíne ez a kiállítás. Az osztályok ha itt járnak, igazoló pecsétet kapnak és akár 2 millió forint is kaphatnak az év végén. De ami talán még fontosabb, olyan foglalkozás, múzeumpedagógiai füzetek várnak rájuk, amelyek még évek múlva is nagy hasznukra lesznek. A tárlat egy éven át, 2018. március 2-ig látogatható.