Asztalitenisz Budapest-bajnokság

138

Budapest-bajnokság, Országos Utánpótlás Asztalitenisz Ranglistaverseny, Ormai László Sportcsarnok illetve BVSC Sporttelep, január 25-27.
U12 egyéni
Leány
A legjobb 8 közé jutott Ungureán Dorka
Fiú
A legjobb 16 közé jutott Unghváry András
U13
A főtáblára jutott Petrik András
U15 serdülő
Egyéni
9. Hörömpő Ferenc
11. Tótin Kristóf
Páros
A legjobb 8 közé jutott Hörömpő Ferenc-Tótin Kristóf
U18 ifjúsági
Egyéni
4. Ócsai Máté
A főtáblára jutott Tótin Kristóf és Hörömpő Ferenc
Páros
2. Ócsai Máté-Kishegyi Ákos
A legjobb 8 közé került Hörömpő Ferenc-Tótin Kristóf
Az újoncoknál kis szerencsével Ungureán Dorka éremhez juthatott volna U12-ben. Petrik András az U13 selejtezőjéből remek játékkal, három győzelemmel felkerült a 32-es főtáblára, ahol jó esélye volt a következő körbe jutásra. 2:0-ra is vezetett már, de szombathelyi ellenfele fordítani tudott végül és nyert.
A serdülőknél nagy esély volt az éremre a párosban. A későbbi döntőstől 3:2 kapott ki a Hörömpő-Tótin duó, mégpedig úgy, hogy 0:2-es hátrányból jöttek vissza, s az első játszmákat is előnyről, 10:7-ről illetve 8:5-ről bukták el. Másnap viszont sikerült a bravúr, a 4. kiemelt párost legyőzték 3:1-re az ifjúsági versenyszámban. A serdülő egyéniben főtáblán kezdtek mindketten és sikerült értékes pontokat gyűjteni az elért helyezésekkel.
Az ifjúságiak között a párosban esélye volt a végső győzelemre az Ócsai-Kishegyi duónak, de 2:1-es játszmaelőny és 8:5-ös vezetés kevés volt a BVSC-s páros ellen. Az igazi dráma az egyéniben következett. Itt Ócsai Máté 3:1-re megverte a válogatott Molnár Dávidot, a döntőbe jutásért – ahol már négy győztes szettre játszanak – 3:1, 7:1-es vezetésre állt a végső győztes András Csabával szemben, aki végül fordítani tudott és a mérkőzést is megnyerte. A célt sikerült teljesítenie Máténak, hiszen a négy közé kerüléssel indulhat a következő nemzetközi versenyen az ifjúsági kategóriában.

Megosztás