Asztalitenisz eredmények

1157

Serdülő Egyéni és Csapat MOATSZ Országos Bajnokság, Budapest, KSI/Ormai Csarnok, március 9-10.
Egyéni
A legjobb 32 között Hörömpő Ferenc és Tótin Kristóf
A ceglédiek a főtáblán várták ellenfeleiket, akik már négy meccset játszottak és bemelegedtek. Sajnos mindkét játékosunk kikapott, amiért egyértelműen okolható az, hogy az első mérkőzésük volt és a meccs ritmusát nem sikerült átvenni.
Csapat
3. Szuperinfó-CVSE (Hörömpő Ferenc, Tótin Kristóf, Unghváry András)
22 csapat nevezett az ob-ra, abból a 4 kiemelt a 16-os főtáblán kapcsolódott be a küzdelmekbe vasárnap. Közöttük volt a Szuperinfó-CVSE is, amely a 8 közé jutásért a KSI „C”-vel majd utána a 4 közé a Magyar-Kínai Asztalitenisz AK-t győzte le. Mindkettő 3:1 lett és mindenki hozzá tudott tenni a sikerhez. Az éremért Hörömpő Ferenc kettőt, Unghváry András egyet nyert. A döntőbe jutásért Tótin Kristóf nagyszerű játékkal vezetett a válogatott Krebs Levente ellen, végül kikapott. A papírforma szerint sima csapatvereség lett a vége a BVSC I. ellen.
Országos Nyílt Veterán Asztalitenisz Ranglistaverseny, Gödöllő, március 9.
65-69 évesek
2. Péter Aladár
Több mint 200 versenyző állt asztalhoz a rangos versenyen, amelyen Péter Aladár is indult. Az korosztályában 22-en álltak rajthoz. Öt győzelem után a döntőben szenvedett vereséget 3:1 arányban.