Asztalitenisz eredmények

356

Serdülő TOP 12, Nyírbátor, november 26-27.

6. Ócsai Máté (Szuperinfó-CVSE)

Ismét, szinte már hagyományosan Nyírbátor adott otthont az ország legjobb 12 leány és fiú játékosának, hogy összemérjék tudásukat. Ócsai Máté a 10. helyen vágott neki a kétnapos versenynek. Az eleje nem jól indult két vereséggel, de ezután belejött a játékba és a nap végére hétből négy győzelmet szerzett. Másnap négy mérkőzésből kettőt sikerült hozni, így végül a 6. helyen zárt, ami nagyszerű eredmény az erős mezőnyben. Még egy győzelem esetén harmadik is lehetett volna, amihez közel állt, de ez már csak hab lett volna a tortán.

Pest megye I/A, november 26.

Váci Reménység II. – Szuperinfó-CVSE III. 4:14

Győztek: Szabó Márk 4, Lőrinczi Károly 3, Orosz Adrienn 3, Bozsó Dominik 2 illetve a Szabó-Lőrinczi és a Bozsó-Orosz párosok.

Tartalékosan és két játékost a 4. csapatból „felhozva” kellett kiállni a szombati mérkőzésre. Kiválóan oldották meg a feladatot a játékosok. Szabó Márk veretlen maradt, de a többiek is kitettek magukért és könnyed győzelem lett a vége.

Pest megye I/C, november 27.

Őrbottyán III. – Szuperinfó-CVSE IV. 4:14

Győztek: Tótin Kristóf 4, Fenyvesi Attila 4, Hörömpő Ferenc 3, Hegyi Gergő 2 és a Tótin-Hörömpő páros.

Kiélezett mérkőzésen, 9 döntő játszmával tarkított meccsen – ha csak a végeredményt nézzük – simán sikerült nyerni. Az első megyei csapatmeccsén debütáló Hegyi Gergő 2 győzelmet is szerzett, míg Fenyvesi Attila és Tótin Kristóf egyaránt megőrizték veretlenségüket.

Mini Stiga Kiandra Kupa, Budapest, november 27.

III. csoport

2. Petrik András

3. Ungvári András

A legjobb 8 közé jutott Ungureán Dorka

Vigaszág

3. Határ Nikolett

A legfiatalabb játékosok látogattak Budapestre, hogy a rendszeresen megrendezésre kerülő versenyen kipróbálják magukat. Az erősorrend szerint 3 kategóriát alakítottak ki. Itt szerepeltek a ceglédiek, ahol 20 induló volt. A csoportküzdelmek után hárman is csoportgyőztesként folytathatták az egyenes kieséses szakaszt. Petrik András a döntőig menetelt, Ungvári András az elődöntőig jutott, Határ Niki vigaszágon lett harmadik. A mezőny kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy Ungureán Dorka képes volt felülmúlni a végső győztest.

Megosztás