Átadták a nyereményt

1255

Átvehette 400 ezer forintos nyereményét a  Paci Doki Alapítvány. Az ,,Ön választ, mi segítünk” elnevezésű projekt nemrég zárult le. Az alapítvány az összegből a készségfejlesztő parkját szeretné felújítani. A nyereményt a malomtó széli hipermarketben vehették át.

Nagy örömmel és meghatódottsággal vette át a Paci Doki Alapítvány alapítója nyereményét a helyi hipermarketben, valamint köszönetét fejezte ki a szavazóknak.

DOMINA IMRE, alapító, Paci Doki Alapítvány: ,,Ez tulajdonképpen azt is jelenti egyben, hogy az alapítványunknak a támogatottsága a régióban viszonylag magas. Bár eleinte a helyzet nem úgy nézett ki, hogy akár nyertesek is lehetünk, de aztán ahogy az ismerősi körben terjedt, nagyon jó volt tudomásul venni, hogy már menet közben rengeteg gratulációt, biztatást kaptunk. És akkor nagyon örültünk neki és szerintem nagyon ésszerű dologra is tudjuk felhasználni.”

Mint arról már egy korábbi híradónkban beszámoltunk a Paci Doki Alapítvány készségfejlesztő parkja nagyon igényli a felújítást. A játékok bár masszívak, az időjárás nem kedvez nekik. A fa eszközöket le kell csiszolni és újra festeni, valamint pár játék teljes cserére szorul. Domina Imre arról is beszélt, hogyan fognak majd neki a munkának.

DOMINA IMRE, alapító, Paci Doki Alapítvány: ,,Kezdjük keresni azokat családokat, akik szeretnének ebben részt venni. A felújítás úgy zajlik, hogy egy ép és egy sérült gyereket nevelő család együtt egy hétvégi laza program keretében lefestik a játszóteret, ami szükséges játék kijavítják, karámoszlopokat egy kicsit az infrastruktúra e részének a fejlesztése lesz. Még azt azért hozzátenném, ahogy elkészült sok szeretettel várunk bárkit, akit érdekel az alapítvány, vagy a tevékenysége, vagy csak egy nyugodt környezetben szeretne a gyerekével játszani, lovat simogatni.”

Az áruházvezető adta át a nyereményt az alapítónak. Nagy Szilvia elmondta: a vállalat nagyon fontosnak tartja, hogy támogassa a helyi közösségeket.

NAGY SZILVIA, áruházvezető, Cegléd Tesco: ,,Az ,,Ön választ, mi segítünk” elnevezésű kampánynak a célja az, hogy fejlessze a helyi közösségeket. 2018 tavaszával indult ez a kezdeményezés, negyedik alkalommal kerül megrendezésre. Nagyon nagy sikernek örvend, hiszen közel 3 millióan szavaztak mire végére értünk a pályázatnak.”

Összesen 61 körzetben indult ez a kezdeményezés, végül 58 körzetben zártak – tette hozzá az áruházvezető. Idén 168 pályázót támogatnak. Az alapítvány a saját körzetében első helyezett lett több mint 22 ezer szavazattal. Így 400 ezer forintot tudnak majd a készségfejlesztő park és az ahhoz kapcsolódó karámrendszer felújítására fordítani. A második helyezettek 200, a harmadik helyezettek pedig 100 ezer forinttal gazdagodtak.