Átvette megbízólevelét Földi László

1044

Átvette megbízólevelét Földi László. A 12-es számú választókerület képviselője. a helyi választási bizottság mai ülésén vehette át a dokumentumot. A Fidesz-Kdnp országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: pártállástól függetlenül minden választónak köszönet jár, aki részt vett a szavazáson. A választókerület minden lakóját szeretné képviselni, természetesen nem csak azokat, akik rá szavaztak.

Az Országos Egyéni választókerületi bizottság április 14-én tartott ülésén állapította meg a választás végleges eredményét és foglalta határozatba azt.  Az eredmény szerint Földi László, a Fidesz-Kdnp jelöltje kapta a legtöbb szavazatot, szám szerint 24.826 szavazatot.

DR. PIROSKA EMŐKE elnök: „Az eredmény megállapítását követőn április 17-én 16 óráig több fellebbezés is érkezett a Nemzeti Választási Bizottsághoz. Földi Áron, Csuri Károly, a Demokratikus Koalíció és a Momentum Mozgalom párt nyújtott be fellebbezést. Így a határozat nem emelkedett jogerőre.”

A nemzeti választási bizottság a fellebbezések ellen meghozta határozatait, vagyis maradt a korábbi eredmény és az jogerőre is emelkedett. A választási törvény szerint a választás eredményének jogerőssé válását követő három napon belül át kell adni a megbízólevelet. Ez meg is történt ma a 12-es számú választókerület választási bizottságának utolsó ülésén. A képviselő a megbízólevél átvétele után köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a szavazáson. Függetlenül attól, hogy a voksukat kire adták. És megköszönte a helyi választási iroda és a választási bizottság tagjainak munkáját is.

FÖLDI LÁSZLÓ országgyűlési képviselő, Fidesz-Kdnp: „Köszönöm azok munkáját, akik egyes szavazókörökben tevékenykedtek, hiszen a választókerületben összesen 87 szavazókör van. És meggyőződésem, hogy mindannyian, akik ezekben a szavazókörökben dolgoztak képességeik legjavát nyújtották annak érdekében, hogy ez a választás tiszta legyen és mindenki megelégedésére szolgáljon.”

De segítőinek, közvetlen  munkatársaink is köszönetet mondott a képviselő, aki hangsúlyozta valóban minden választókerületben élő képviselője szeretne lenni.

FÖLDI LÁSZLÓ országgyűlési képviselő, Fidesz-Kdnp: „Azt mondtam 2014-ben és 2010-ben is, hogy én nem a Fidesz-Kdnp tagoknak és nem a Fidesz-Kdnp-re voksolóknak vagyok csak a parlamenti képviselője, hanem az itt élő, a választókerületben élő nagyjából 100 ezer embernek. Függetlenül attól, hogy ők ránk szavaztak vagy sem.”

Földi László úgy fogalmazott: az eredmény tehát eldőlt, folytatódhat a munka, minden elkövet azért, hogy a települések érdekeit minél jobban képviselje.