Balesetekkel kezdődött a nap

1045

Két baleset is történt ma a négyes úton kora reggel. Albertirsa közelében két kamion ütközött össze. Az 54-es km szelvénynél útszűkületet mellett helyszínelt a rendőrség. Cegléd és Abony között pedig két kisteherautó ütközött. Ott teljes útzár mellet zajlott a mentés.

Hét óra előtt történt a baleset, ám még 9 óra után is lépésben haladt a forgalom a Jászberényi és a Széchenyi úton. A lámpás kereszteződésben is rendőri irányítással haladt a forgalom. Gyakorlatilag a négyes teljes reggeli forgalma a városon keresztül haladt át. A főutat ugyanis teljesen lezárták, amikor két kisteherautó összeütközött Cegléd és Abony között. Az ütközés következtében egy ember a roncsba szorult, a tűzoltók feszítővágó segítségével a beszorult embert a roncsból kiszabadították, majd áramtalanították és átvizsgálták a járműveket. A balesetben egy ember súlyos, hárman pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek, őket a mentők kórházba szállították.