Ballag már a vén diák

1543

Elballagtak a középiskolások és a szakiskolások. Cegléden több mint ezer végzős búcsúzott a középiskolás évektől. A Közgazdasági, a Mezőgazdasági, a Bem, a Kereskedelmi, a Gimnázium, a Patkós Irma Művészeti és a Losontzi Iskola végzősei öltöztek ünneplőbe.

Párokba állva, virágokkal a kezükben indultak arra a sétára a gimnázium diákjai, ami tulajdonképpen az utolsó volt számukra az intézmény tanulójaként. A fiatalok, mint mondták nagyon jó érzésekkel gondolnak majd vissza a középiskolában töltött évekre.

HARSÁNYI RÉKA: ,,Nagyon sok szép emléket szereztem itt és ezért nagyon hálás vagyok a gimnáziumnak.”

Bognár Benedek is hasonlóképp szólt az intézményről.

BOGNÁR BENEDEK: ,,Nagyon boldog idők voltak és nagyon hiányozni fog az elkövetkezendő időkben.”

Soltész Nagy Márton Szegeden szeretne majd tovább tanulni. Ő azt is elmondta mi az, ami a legjobban fog neki hiányozni az iskolából.

SOLTÉSZ NAGY MÁRTON: ,,Talán a sok óra, a tanárok is nagyon megszerettek minket, meg mi is őket. Hiányozni fognak a közös programok, diák diri választás, a christmas party is nagyon fog hiányozni.”

A végzős diákokat az intézmény igazgatója köszöntötte. Gulyás Zoltán úgy fogalmazott: a ballagás az egyik legmeghatóbb ünnep a középiskolai diákok számára.

GULYÁS ZOLTÁN, igazgató, Kossuth Lajos Gimnázium: ,,Hiszen minden osztálytárshoz, minden téglához, osztályteremhez biztosan sok sok emlék fűz benneteket és nehéz belegondolni, hogy ennek hirtelen vége szakad. A tanév kezdéskor azt mondtam nektek, hogy három nagy eseménye lesz az évnek. A szalagavatón már túl vagytok, itt a ballagás és néhány nap múlva érettségi vizsga.”

A hétvégén a Bem iskola diákjai is elballagtak. A végzősök virágokkal és lufikkal indultak a sétájukra. Az udvaron összegyűlt fiatalokat az igazgató köszöntötte. Fernengel Katalin arról beszélt, hogy a ballagás napja a végzősökről szól és nagyon fontos, hogy emlékezetes maradjon a számukra.

FERNENGEL KATALIN, igazgató, Bem József Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola: ,,Talán még ti is emlékeztek az elmúlt évekre, amikor a befejeződött a tanítás és nektek kellett feldíszíteni az osztálytermeket, folyosókat. Lehet, hogy egy kicsit irigyek voltatok az akkori végzősökre, hogy ők már ott állhatnak céljaik küszöbénél, míg nektek számtalan megmérettetésetek van még hátra. Elrepült ez a néhány év és most ti álltok itt az érettségi és a szakmai vizsgák küszöbén.”

A kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő és az iskolában aktívan tevékenykedő diákok jutalmat vehettek át a ballagásokon. A hétvégén elballagtak a Közgazdasági, a Mezőgazdasági, a Kereskedelmi, a Patkós Irma Művészeti és a Losontzi Iskola végzősei is.