Barna József és Ungvári Tibor aranyérmes

742

Március 16-án Egerben, a Kemény Ferenc Sportcsarnok három szőnyege adott otthont a 2019. évi diák II-es kötöttfogású országos bajnokságnak, melyre a február végi, március eleji hat területi bajnokságról lehetett részvételi jogot szerezni. A kvalifikált 222 birkózóból végül 63 szakosztály 187 versenyzője állt rajthoz, hogy megszerezze a 14 súlycsoportban kiosztott bajnoki címek valamelyikét. A Ceglédi VSE nyolc birkózóval képviseltette magát a legfiatalabbak bajnokságán. A 14 bajnoki cím 12 klubba került, a házigazdán kívül csak a CVSE tudott duplázni.
A ceglédieknél a 23 kg-ban Barna Józsefnek és a 42 kg-ban Ungvári Tibornak sikerült bajnoki címet szereznie. Mindkettőjük győzelme meglepetés volt, eddig egyikük sem tudott országos versenyen diadalmaskodni. Így ez épp a legjobbkor sikerült. A legkisebb súlycsoportban Barna József egy gyors tusgyőzelemmel jutott a döntőbe. A finálé nem a legjobban indult ceglédi szempontból, ellenfele 6-0-ra elhúzott. Ezt követően először egy levitellel szépített 6-2-re, majd az első menet vége előtt lecsípőzte ellenfelét és pár másodperccel a menet vége előtt be is tusolta, ezzel megszerezte első bajnoki címét Barna József. A 42 kg-ban Ungvári Tibor három tusgyőzelmet követően jutott a döntőbe úgy, hogy minden ellenfelét fél perc alatt fektette két vállra. A döntőben folytatta a remek szereplést, és látványos akciókkal, szűk egy perc alatt technika tussal 10-0-ra verte fradista ellenfelét. Úgy nyerte első bajnoki címét, hogy az ellenfelei egyetlen akciópontot sem tudtak végrehajtani rajta, míg ő 26 pontot csinált ellenfelein. A 35 kg-ban szőnyegre lépő Budai Ferenc is döntőbe jutott három győzelemmel, de ott megilletődve birkózott, így meg kellett elégednie az ezüstéremmel. A ceglédieknek még két ötödik helyezés jutott és ezzel a csapatverseny harmadik helyén végeztek a 63 klub közül, a házigazda Eger és az ESMTK csapatai mögött.
Diák II-es kötöttfogású országos birkózóbajnokság, Eger
23 kg 1. Barna József
29 kg 5. Kiss Rómeó
35 kg 2. Budai Ferenc
42 kg 1. Ungvári Tibor 5. Manczák Martin
Csapatverseny
1. Eger
2. ESMTK
3. CVSE