Belépés a tiltott zónába

1221

A pályaválasztásban szeretné segíteni és egyben népszerűsíteni az egészségügyi munkát a Toldy Ferenc Kórház. Az intézmény ezért nyílt napot tartott a 13 és 23 közötti fiataloknak. A diákok bemehettek a műtőbe, röntgenfelvételt készíthettek, megismerkedhettek az intenzív osztály munkájával és a babamentést is testközelből láthatták. A program nagyon népszerű volt, nem csak Ceglédről, hanem a környező településekről is érkeztek fiatalok, sőt volt egy csoport Jászberényből is.

Első alkalommal szervezett a ceglédi Toldy Ferenc Kórház nyílt napot. Az aulában mintegy 90 diák várta, hogy részese lehessen a különleges programnak. A diákokat az alpolgármester köszöntötte.

HEGEDŰS ÁGOTA, alpolgármester: Fontos számunkra, hogy nagyon sok ápolónő legyen, nagyon sok fiatal válassza az ápolónői szakmát, hogy legyen utánpótlás. Legyen a betegeket, aki ellátja és legyetek ti fiatalok, itt a kórház dolgozói.

Az egészségügyi szakma népszerűsítése volt a nyílt nap elsődleges célja, hiszen még mindig kevés az ápoló és bizonyos szakterületeken az orvos Magyarországon. A Toldy Kórház a pályaválasztás előtt diákoknak szeretne segítséget nyújtani.

DÉR ILONA, vezető asszisztens: Már 13éves kortól dönthessék el, hogy milyen pályára szánják az életüket, és szeretnénk ebben befolyásolni őket, hogy olyan döntést hozzanak, hogy az egészségügy területére sokkal több gyerek szánja rá a pályafutását, mint amennyiben rászánták. A szakmai presztizsünket is szeretnénk ezzel és az ismertségünket is szeretnénk ezzel emelni ezzel az eseménnyel.

A diákok 6-8 fős csoportokban mehettek be a tiltott zónákba, vagyis azokra a helyekre, ahová nem engednek be civileket. Ilyen volt például az intenzív osztály, ahol a különböző eszközöket is kézbe vehették a diákok.

GYIMESI RICHÁRD: Most a defibrilátort néztük, meg a monitorokat, hogy az embereket hogyan nézik és ehhez hasonló dolgokat.

Az intenzív osztályon a tanulók az újraélesztés helyes technikáját is elsajátíthatták. 08:39  Laura már elvégzett egy elsősegély tanfolyamot, így rutinosan ment neki az újraélesztés. A gimnazista lány egészségügyi pályára készül.

PATAY LAURA: Orvosira szeretnék menni már kiskorom óta oda szeretnék. Most az a célom, hogy mindenképpen bekerüljek. – Az orvosláson belül melyik szakterület érdekel? – A gyerekorvoslás, főként. A sebészet is, de főként a gyerekorvosi.

Az intenzív osztály mellett a diákok bemehettek a műtőbe, elvégezhették a szakszerű kézfertőtlenítést, kipróbálhatták a röntgenezést, és a szakemberek azt is megmutatták, mi a folyamata a babamentésnek. A diákok nagyon örültek a lehetőségnek, hogy kézzel fogható közelségbe kerülhettek az egészségügyiek munkájával. A nyílt napra Ceglédről, a környező településekről, de egészen messziről, Jászberényből is érkeztek tanulók.