Bemutatták Cegléden a ,,Tanulni jó” programot

1309

A tanulási problémákra nyújt megoldásokat a ,,Tanulni jó” program, amit most a ceglédi szülők is megismerhettek. A módszer kidolgozója, Petkes Csaba tegnap a Várkonyi iskolában tartott előadást, ahol bemutatta a programot.

Tanulásfejlesztő programot mutattak be tegnap a Várkonyi István Általános Iskolában. A ,,Tanulni jó” program megálmodója Petkes Csaba több mint 30 éve foglalkozik azzal, hogy hogyan lehetne könnyíteni a gyerekek tanulását.

PETKES CSABA: ,,Igazából először részképesség fejlesztő játékokat, gyakorlatokat egy lengyel programból tanultam meg, aztán ez már 1989, hogy ezt elkezdtem és hamar rájöttem, hogy a szülők nem arra kíváncsiak, hogy bebizonyítsam, hogy most három perccel hosszabban tudnak a gyerekeik koncentrálni, hanem egy tanfolyamra azért íratják be, hogy jobb jegye legyen. Ezen folyamatosan el kezdtem gondolkodni, meg gyakorlatokat és nemzetközi példákat vittem be a mindennapi tanulásukba a gyereknek.”

A módszer lényege, hogy konkrét megoldásokat nyújtson a szülőknek, pedagógusoknak, valamint memóriafejlesztő technikákat tanítson a gyerekeknek. Petkes Csaba azt is elmondta, hogy az egyik legnagyobb probléma az, hogy túlterhelik a fiatalokat.

PETKES CSABA: ,,A jelenlegi igazi nagy probléma az a tantárgyi struktúrák, a tantervi szint az az információ mennyiség, amit át akarunk zúdítani a gyerek agyán, az nem felel meg az életkori sajátosságoknak és szinte lehetetlen ennyi információt ilyen rövid idő alatt ekkora osztálylétszámok mellett a gyerekkel elfogadtatni, megjegyeztetni.”

Túl nagy a követelményrendszer és ezzel a teherrel csak nagyon nehezen tudnak megküzdeni a gyerekek.

PETKES CSABA: ,,Nem nagyon tudunk ezen változtatni, azt kell hogy mondjam, hogy amíg a szakterületeken is politikusok a döntéshozók addig nehéz ezen változtatni. Ezeket a döntéseket szakembereknek kellene meghozni, nagyon széles tapasztalati alapon.”

Petkes Csaba legfőbb célja, hogy minél több helyre eljuttassa a programot és segítse a pedagógusokat, szülőket és gyerekeket is.