Bob Marley fia is koncertet adott a Reggae Camp-en

790

Óriási tömeg előtt lépett fel Julian, a reggae zenét világhírűvé tevő Bob Marley fia tegnap a Reggae Camp második napján. A Budai úti fürdőnél szombatig minden a jamaicai zenéről és életérzésről szól. Sokan váltottak bérletet és sokan vannak olyanok is, akik csak egy-egy napra látogatnak el a színvonalas zenei táborba, amelynek már második éve ad ottont Cegléd. Idén a zenészek 13 országból érkeznek, ismert és még kevésbé ismert zenekarok is koncerteznek, összesen 130 produkciót láthat és hallhat a közönség.  A zene mellett pedig idén Rasztaegyetem is alakult, ahol napi 4 órában beszélgethetnek a résztvevők komoly témákról. Julian Marley a koncert után úgy fogalmazott: fantasztikus volt a közönség, a Reggae Camp ceglédi helyszíne pedig kitűnő választás. Julian stábunknak azt is elmondta: célja, hogy édesapja örökségét tovább vigye, nem csak a zene terén, hanem mindazt az érzést, amelyet a reggae jelent. Csakúgy, mint édesapja, ő is egymás elfogadását, tiszteletét, a szeretet erejét közvetíti az emberek felé. Szombaton este 21 óra 30-kor lép fel a Reggae Camp megálmodói, a számos ceglédi kötődéssel is rendelkező Ladánybene 27.