Bővül a közvilágítás

917

Több utcában, 40 lámpatesttel bővült a közvilágítás az Öregszőlői városrészben. A korábba, a városból leszerelt lámpatesteket szerelik most fel a szakemberek, hogy végre biztonságosan és könnyebben közlekedhessenek az ott élők is – mondta el híradónknak a városrész önkormányzati képviselője.

Most, ebben a körben 250 család életét könnyíti meg a közvilágítás bővítése az Öregszőlői városrészben. Eddig itt teljes sötétség fogadta az itt élőket este és éjszaka.Most azonban lámpatesteket szerelnek fel több utcában is.

DR. FERENCZI NORBERT önkormányzati képviselő: „Piszke utca, Csókás József utca, Gémeskút utca, Cseresznye utca, Szakácsi Gyula utca az Öregszőlőt érintően. Több mint 40 lámpatest került kihelyezésre, nagyon régi ígérete már a városnak, nagyon örülök, hogy sikerült készpénzre váltani és bizony a választási kampányban is sokszor elhangzott, örülök, hogy sikerült ezt az ígéretet is betartani. Azt gondolom, hogy egy nagyon fontos fejlesztésről van szó, sokat segítünk az ittenieknek.

Természetesen a közvilágítás bővítését nem lehet még befejezni és nem csak ebben a körzetben telepítettek lámpatesteket eddig sem. Több városrészben zajlott már hasonló munka. Az Öregszőlői városrészben pedig már változás is tapasztalható volt és lesz tapasztalható később is.

DR. FERENCZI NORBERT önkormányzati képviselő: „Egy állami probléma van még előttünk, a Budai út rendezése. Ahogy az itt lakók látták, az az ideiglenes burkolat már felkerült, amit országgyűlési képviselő úr megígért. Ennek folytatásaként 2017 tavaszán, kora nyarán megindulhat az a fejlesztés, ami a Cegléd táblától a keresztig – így szoktuk mondani – teljes felújítást jelent.”

De a közvilágítás bővítését sem szeretnék még befejezni. Remény és lehetőség lesz valószínűleg arra, hogy további utcákba is jusson a lámpatestekből.