Cegléd volt a Biztonság Hete programsorozat első állomása

1247

Cegléd volt a Biztonság Hete programsorozat első állomása. A gyerekeket a Vörösmarty téren várták, ahol érdekesebbnél érdekesebb feladatokkal, ügyességi vetélkedőkkel készültek a szervezők. A rendezvényt az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottság és a Magyar Biztosítók Szövetsége rendezte.

A balesetmentes közlekedésre szeretnék felhívni a figyelmet azzal a programsorozattal, ami ma kezdődött Cegléden. A Biztonság Hete elnevezésű rendezvényre elsősorban a gyerekeket várták, hiszen ők még nagyon befogadóak az információkra– mondta Nádházi Brigitta rendőr százados.

NÁDHÁZI BRIGITTA, r.százados, csoportvezető, Pest megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzés: ,,Minden tekintetben a biztonságot próbáljuk megközelíteni. Az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága és a Magyar Biztosítók Szövetségének kezdeményezéséra hat Pest megyei városba látogatunk el a héten. Mindenhol számos, színes programmal készülünk a kilátogató gyermekeknek. Ezen kívül még öt budapesti kerület is csatlakozott a kezdeményezéshez. Ezen a 11 helyszínen a biztonsággal foglalkozunk.”

A gyerekeket arról is kérdezték, szerintük mit jelent a biztonság? Egytől egyig lelkesen válaszoltak. A rendezvényen részt vett Magyarország triál bajnoka, Hegedűs Laci is, aki bemutatót tartott a kicsiknek. Továbbá kipróbálhatták a motor szimulációt, baleset megelőzési teszteket tölthettek ki és kerékpáros ügyességi feladatokat hajthattak végre. Marci elsőként teljesítette a pályát.

LŐRINCZ MARCELL: ,,Mennyire volt nehéz ez a pálya? – Elég nehéz volt, mivel nem ehhez a biciklihez vagyok hozzászokva, tehát nehéz volt.”

Egyébként a hétköznapokban sokat kerékpározik – mint mondta.

LŐRINCZ MARCELL: ,,Mennyire figyelsz az autókra, közlekedőkre? – Apával szoktam menni biciklizni és ő szól mindig, hogy ha van valami, amire figyelnem kell.”

A Magyar Vöröskereszt is kitelepült a programra. Az ő standjukon egy bábu segítségével az újraélesztéssel is ismerkedhettek a gyerekek. Valamint részt vett a programon a Közlekedéstudományi intézet, egy kerékpáros szaküzlet és a katasztrófavédelem is. A tűzoltóautó körül szokás szerint nagy volt az érdeklődés. A Biztonság Hetével szeretnék a közlekedők figyelmét felhívni a balesetmentes közlekedésre. Sajnos az elmúlt évben Magyarországon több mint 16 ezer személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, melyben 607 ember vesztette életét. Ha figyelmesen és körültekintően közlekedünk, valamint betartjuk a sebességhatárokat,  megelőzhetőek a súlyos balesetek – hangsúlyozták a rendezvényen.