Cegléden is a Fidesz győzött

1496

Földi László nyerte a 12-es választókerületben a parlamenti választást. 65%-os részvételi arány mellett a szavazópolgárok 52,4%-a adta voksát a Fidesz-KDNP jelöltjére. Volner János 33%-át, Szüdi János 7%-át, Földi Áron a szavazatok 4%-át kapta.

Rendkívüli események nélkül zajlott le Cegléden a szavazás. A választókerületben mintegy 70 ezer választópolgár van, ebből 44 ezren mentek el szavazni. A város szavazóhelyiségeiben a választópolgárok több mint 60 %-a letette a voksát. Volt, ahol sorban állás is kialakult.

DR. DIÓSGYŐRI GITTA, címzetes főjegyző: ,,Ez 64%-os részvételi arány, tehát ez nagyon jó és itt úgy néz ki most az előzetes eredmény, tehát nem teljes feldolgozottság 97%, hogy Földi László képviselőjelölt lesz az, aki mint képviselő bejutott a parlamentbe, Cegléd vonatkozásában is hasonlóról tudok beszámolni, szintén 64% ment el szavazni, itt több mint 28 ezer választópolgár van, ebből több mint 18 ezer ment el és Földi László szintén a szavazatok több mint 50%-át kapta meg.”

A választókerületi bizottságok országszerte április 14-én állapítják majd meg a választás végleges eredményét – tette hozzá Dr. Diósgyőri Gitta. Emelkedett volt tegnap a hangulat a Fidesz eredményváró helyszínén. Földi Lászlónak mindenki gratulált. Az országgyűlési képviselő köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki leadta szavazatát a kerületben.

FÖLDI LÁSZLÓ, országgyűlési képviselő: ,,Én azt hiszem, hogy mivel magas volt a részvételi arány országos szinten is és itt is egy komoly legitimációt kap a következő parlament, mert Magyarországon az elmúlt években ilyen magas részvételi arány nem volt. Még egyszer köszönöm minden ceglédinek, minden választókerületbeli embernek, aki elment választani, függetlenül attól, hogy Igyekszem eleget tenni annak a megbízatásnak, amit kaptam a választópolgároktól és én bízom benne, hogy a következő négy évet is sikerülni fog a választókerület 10 településnek javára megélnem.”

Földi László arról is beszélt, hogy a következő napokban kielemzik majd a választási eredményeket szavazókörönként, valamint átnézik, hogy milyen feladatok lesznek a parlamentben. A munka folytatódik – hangsúlyozta. A Jobbikosok a város egyik vendéglátó helyiségében gyűltek össze, ahová éjfél után nem sokkal megérkezett Volner János is.

VOLNER JÁNOS, frakcióvezető, Jobbik: ,,Először is itt az ideje annak, hogy Földi Lászlónak gratuláljunk ahhoz, hogy meggyőző fölénnyel a választókerületet megnyerte és ismét ő lesz Cegléd választókerületének országgyűlési képviselője. Magam részéről mivel mindig konstruktív országgyűlési képviselő voltam ellenzékiként is konstruktív magatartást tanúsítottam. Természetesen föl szeretném azt ajánlani, hogy ha bármiben a ceglédieknek szükségük lenne a jövőben a Jobbik segítségére ebben bizton számíthatnak, függetlenül attól, hogy nem engem választottak meg országgyűlési képviselőnek.”

Volner János Vona Gábor lemondása kapcsán arról is beszélt, soha nem akart a Jobbik elnöke lenni. Ő a Jobbik frakcióvezetője, és mindenkit arra kér, hogy ne is találgassanak ezzel kapcsolatban – fogalmazott. A DK-MSZP közös jelöltje Szüdi János is értékelte a választás eredményét.

DR. SZÜDI JÁNOS: ,,Nagyon sajnálom és szomorú is vagyok, hogy a demokratikus változást szerető bal oldal nem tudta meggyőzni a választókat arról, hogy a változásra, új kormányzati politikára van szükség. Ennek a kudarcnak én is részese vagyok, úgy gondolom kevés az esélye annak, hogy az önkormányzatiságot visszakapják a választók, csak bízni lehet abban, hogy a Ceglédnek beígért fejlesztési pénzek megérkeznek a városhoz, megvalósul például a vízelvezetés, melyre a város ígéretet kapott. Ehhez kívánok az újraválasztott országgyűlési képviselőnek Földi Lászlónak sok sikert.”

Összegezve tehát Földi László több mint 50%-kal nyerte a 12-es választókerületben a parlamenti választásokat. Volner János 33%-át, Szüdi János 7%-át, Földi Áron pedig 4%-át kapta a szavazatoknak.