CVSE – Hatvan 3:1

470

A Jászberény elleni mérkőzés után újra hazai pályán játszott a CVSE NB III-as labdarúgócsapata, ezúttal az idén feljutó FC Hatvan együttesét fogadta a Malomtó szélen.
Az első félidő kiegyenlített mezőnyjátékot hozott, miközben a kapuk ritkán forogtak veszélyben. Az első komolyabb gólszerzési lehetőségre 28 percet kellett várni. Ekkor Sárközi, Kittl majd Fellner volt a labda útja, akinek lövésébe Szász vetődött bele, így az első kapusvédésre csak később, a 33. percben került sor, amikor a Vasutas csapatkapitánya, Tulipán védte Kittl lapos lövését. Az első játékrész gólját Kun a 39. percben szerezte: a szabadrúgást követően a vetődő Tajti hasa alatt került a hálóba a labda.
Fordulás után már kidomborodott a két csapat közötti tudáskülönbség. Sokat javult a ceglédiek támadójátéka és helyzetekből is adódott bőven. Lukács 10 perc alatt akár három gólt is lőhetett volna. A csatár az 54-ik percben a kapus mellett is elhúzta a labdát, de túl éles szögbe került, így Tajti menteni tudott. Négy perccel később a kapus lába állta útját a kapuba tartó labdának, majd Takács átadásából lőtt Lukács fölé. Nem sokkal később egyenlíthettek volna a vendégek, de Czibolya fejesét Szász a gólvonalról fejelte vissza a mezőnybe. A három bajnoki pont sorsa a következő tíz percben dőlt el. A 73-ik percben Szilágyi Markóhoz, ő önzetlenül Lukácshoz játszott. A gyors kontra eredményeként a labda az üres kapuba jutott. 2-0. A 79. percben Szilágyi találta el a keresztlécet, néggyel később pedig Lukács duplázott, aki a Takács elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt értékesítette. 3-0. A Hatvan a 90. percben szépített, Bogdán 11-esből állította be a 3-1-es végeredményt.