Döntetlen a megyei rangadón

625

A várakozásnak megfelelően óriási küzdelmet hozott a férfi kézilabda NB I-ben a két, kiesés elől menekülő Pest megyei együttes, a Cegléd és a Vác rangadója. Az összecsapás végeredménye az utolsó másodpercben alakult ki.

Fej fej mellett haladtak a csapatok, hol az egyik. hol a másik gárda szerzett vezetést, amire a másik oldalon rendre megérkezett a válasz is. Így volt ez egészen a 38. percig, amikor a megsérülő Grbovicot időlegesen helyettesítő Szabó megszerezte a Cegléd gólját, amivel a hazaiak 17-16-os előnyre tettek szert. Ezután viszont 10 percen keresztül csak a váciak dobtak gólt és a vendéglátók hosszan tartó gólcsendjét kihasználva négy találattal elhúztak.17-21 volt ekkor az állás. A Duna-partiakat 23-23-nál sikerült utolérni, a lefújás előtt 40 másodperccel Radnic sikeres büntetőjével pedig már a Ceglédnél volt az előny. De még nem volt vége, hiszen a befejezés előtt 7 másodperccel a páros kiállítást követőn a Vác kockáztatott, levitte kapusát és az ezzel a taktikai húzással kialakított emberelőnyből  az irányító Davidovic egyenlített, beállította a 25-25-ös végeredményt.