Egyelőre nem lesz egyirányúsítás a Budai úton

222

Egyelőre nem lesz jelentősebb forgalomkorlátozással járó munkálat a Budai úton. A tervek szerint három hét múlva kezdik a félpályás egyirányúsítással járó burkolat felújítást. A munkálatok ideje alatt Cegléd irányából Ceglédbercel felé egyirányúsítják az utat.

Mint arról már korábban beszámoltunk a Budai utat a Cegléd táblától a Fürdő utcáig újítják fel. Először új útalapot építenek, majd arra két aszfaltréteget terítenek. Az érintett szakaszon elkészítik a padka rendezést, valamint az autóbusz-megállóhelyek és az ehhez szükséges járdaszakaszok kiépítését. Továbbá árokrendezést végeznek és a vízelvezető rendszert is felújítják. Behajtási engedély ugyan nem szükséges és az átmenő forgalmat sem korlátozzák a felújítás idején, de a félpályás lezárás némileg lassítja majd a haladást. Egyelőre még nincs jelentősebb forgalomkorlátozással járó munka, de három hét múlva kezdik a félpályás egyirányúsítást. A munkálatok alatt Cegléd irányából Ceglédbercel felé egyirányúsítják az utat. A Volánbusz Zrt. járművei a kivitelezés alatt mindkét irányból behajthatnak a Budai útra. A felújítás szeptember 28-ig tart.