Életműdíjas lett Bolyhos László

3581

Pálinka Életműdíjat kapott Bolyhos László a Bolyhos Pálinkafőzde alapítója. Továbbá a 12 benevezett pálinka mind érmes lett, két arany, hat ezüst és négy bronz éremmel térhetett haza a Bolyhos család. De emellett az ágyas szilva pálinkájuk megnyerte a 10 ezer palack feletti tétel kategóriát is. Az elismeréseket ma adták át a Parlamentben a Pálinka Országkóstoló Díjátadó ünnepségen.

Ma tartották a Pálinka Országkóstoló Díjátadó ünnepséget a Parlament Felsőházi termében. Ide várták az újszilvási Bolyhos Lászlót és Bolyhos Zoltánt is, akik 12 pálinkával neveztek a megmérettetésre. A résztvevőket Zsigó Róbert köszöntötte. Az élelmiszerbiztonságért felelős államtitkár úgy fogalmazott: a Pálinka Országkóstoló célja, hogy a magyar termelők visszajelzést kapjanak munkájuk értékéről, a fogyasztók pedig szakértők tolmácsolásával ismerjék meg a már-már művészinek mondható alkotásokat.

ZSIGÓ RÓBERT, élelmiszerbiztonságért felelős államtitkár: ,,A pálinka szinte minden magyar embernek fontos, hiszen évszázadok óta jelen van nemzetünk életében. Olyan kincsünk, amely annak ellenére is töretlenül megőrizte értékét, hogy az idők során sokat változott mind az előállítás, mind a fogyasztása és a megítélése is. A magyar pálinka maga az élő hagyomány.”

Az idei megmérettetésre 45 pálinkaháztól összesen 309 minta érkezett. Az újszilvási Bolyhos Pálinkafőzde 12 pálinkával nevezett a versenyre és nagyon szép eredményeket értek el. A díjakat az élelmiszerbiztonságért felelős államtitkár Zsigó Róbert és a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke, Mihályi László adta át.

BOLYHOS ZOLTÁN, ügyvezető igazgató, Bolyhos és Fia Bt.: ,,Nagyon jó kis verseny volt. Évek óta nem szerepeltünk ilyen jól. 12 pálinkát neveztünk be, abból 6 ágyas és 6 sima pálinkát. Mind a 12 pálinka érmet kapott, aranyból lett 2, ezüstből lett 6 és bronzból lett 4 darab. Valamint, ami óriási siker, hogy az ágyas szilva pálinkánk a 10 ezer feletti palack kategóriát meg tudta nyerni.”

De emellett Bolyhos László is nagy elismerésben részesült. A Bolyhos Pálinkafőzde alapítója Pálinka Életműdíjat vehetett át. Bolyhos László úgy fogalmazott: soha nem gondolta volna, hogy egyszer ilyen szép elismerést kap.

BOLYHOS LÁSZLÓ, alapító, Bolyhos és Fia Bt.: ,,Viccesen mondhatnám, hogy ez már az öregség jele, de köszönök mindent azoknak az embereknek, akik segítették az ötletgazdát, hogy ezt a díjat megkapjam. Nagyon örülök neki, mert egy kis községből Újszilvásról jöttem és én az életbe se gondoltam volna, hogy én ide a Parlamentbe fel fogok jutni, nem még hogy ki legyek tüntetve.”

A pálinkák értékelését egyébként a 2014-ben kialakított egységes pálinka bírálati rendszer és a fogyasztói közízlésnek való megfelelés határozta meg. A minősítést a Pálinka Bíráló Bizottság 10 tagja végezte, akik valamennyien pálinkaházaktól független, nagy tapasztalattal rendelkező szakértők.