Elhunyt Dr. Ján László

1112

Elhunyt Dr. Ján László pedagógus, Cegléd város díszpolgára, a Ceglédi Kossuth Gimnázium egykori tanára, az ’56-os események gimnáziumi vezetője.  Élete nagy részét Balatonfüreden töltötte. Az elismert pedagógus 88 éves volt.

Dr. Ján László 1931. május 5-én született Győrben. 1949-ben érettségizett Budapesten a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. Vallásos neveltetése révén gyakorló hívő katolikus ember volt. Diplomát 1954-ben szerzett az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem magyar- angol szakán. Ekkor került a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumba, ahol elsősorban magyar irodalmat és nyelvtant tanított. Innen ment 1957-ben Csévharasztra, majd Balatonfüredre. A minisztérium az ő tanítási módszerei miatt indította el iskolájában az angol nyelvi tagozatot. Megyei szakfelügyelő volt angol nyelvből, a rendszerváltás után pedig a nyelvoktatási problémák referense lett. Közel 40 cikke jelent meg elsősorban a tehetséggondozás, a nevelés, az ifjúságvédelem tárgykörében. 63 évesen, 1994-ben ment nyugdíjba. Életútján, pedagógiai eredményein túl ő volt az 56-os ceglédi események gimnáziumi vezetője. Így méltán kaphatta meg két évvel ezelőtt Cegléd Város Díszpolgára kitüntető címet.  Ifjú tanárként került a ceglédi gimnáziumba, ahol a diákok hamar megkedvelték. Sokat követelt, de sokat is nyújtott számukra, elsősorban magából adott. Mindössze három évet töltött Cegléden, de ez a három év meghatározó volt mind az ő, mind a tanítványai életében. Dr. Ján László 88 évesen hunyt el. Az elismert pedagógust augusztus 29-én délelőtt 11 órakor a balatonarácsi temetőben a római katolikus egyház szertartása szerint helyezik örök nyugalomra.