Elhunyt Tar László

339

Elhunyt Tar László építész, a Bem iskola egykori tisztelettel és szeretettel övezett pedagógusa. Tar László művészetek iránti érdeklődése és tehetsége már gyerekkorában megmutatkozott. Így természetes volt, hogy az Iparművészeti Főiskolára jelentkezett, ahová felvételt nyert. Az első évfolyam elvégzése után tanárai javaslatára a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Kisfaludi Stróbl Zsigmond volt a mestere, aki mindig elismerően nyilatkozott tanítványáról.

A II. világháborúban orosz fogságba esett, 3,5 fél év múlva, 1948-ban térhetett haza. Elvégezte az Ybl Miklós Felsőfokú Technikumot és az 1950-es években kezdett dolgozni. 1964-ben a Bem József Műszaki Szakközépiskolába került, ahol az építészeti szakot tanította. Tanítványai nem múló szeretettel gondolnak rá, elsősorban emberségéért és nagy szakmai tudásáért. Az iskola névadójának szobrát Czinge Imre igazgató kérésére készítette el 1974-ben. 1990-ben nyugdíjba vonult. A művészetek, a szobrászat iránti szenvedélye végigkísérte egész életét. Bem József mellett Kossuth Zsuzsát, Dózsa Györgyöt, II. Rákóczi Ferencet valamint családtagjait, barátait mintázta meg. Tar László 93 éves volt.