Elindult a kampány

1313

Ma hajnalban elindult az év végi kötelezőkampány. A tegnap éjféli határidőig az érintett 13 biztosítóból 12 tette közzé tarifáit. Az előzetes kalkulációk mintegy 15 százalékos díjemelkedést mutatnak. Az új szerződéskötések átlagos díja továbbra is 18 ezer forint körül alakulhat.

Az idei kampány során érintett mintegy 1 millió személygépkocsiból várhatóan százezerre kötnek üzemben tartóik új szerződést. A most közzétett új tarifák jelentősebb változásokat nem tartalmaznak. A díjemelés hatását azok érzik majd kevésbé, akik kármentesen vezettek és magasabb bónuszosztályba tartoznak. Vagy elektronikus kommunikációt és díjfizetési módot, illetve éves díjfizetést választanak. A korábbi évekhez képest viszont fontos változás, hogy a negyedéves, illetve éves díjfizetési gyakoriság mellől a legtöbb biztosító elhagyja a havi fizetési gyakoriság lehetőségét. Előfordul az is, hogy az alacsonyabb bónuszszintekhez a korábbinál kisebb kedvezménykulcsok kapcsolódnak. Az ügyfelek egyébként december 1-je éjfélig juttathatják el felmondásukat a biztosítóhoz, amennyiben a felmondás mellett döntenek.