Elismerések, ünnep – a magyar kultúra napján

1452

A Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanára, Fazekas Zsuzsanna, a CLUB Televízió alapítói és vezetői, Süveges Andrásné és Süveges András valamint a művelődési központ egykori művelődésszervezője,  Terstyánszkyné Nyíri Margit vehette át idén a Cegléd Város Kultúrájáért elismerést. A kitüntetéseket a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott ünnepségen adták át. A rendezvényen köszöntötték Soltészné Lédeczi Juditot is, aki hétvégén vehette át a KÓTA életműdíját és Békés Mihályt is, akit a Magyar Kultúra lovagjává avattak szombaton.

Himnuszunk születésének napját legújabb kori történelmünk avatta a Magyar Kultúra Napjává. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy kiemelt figyelmet szenteljünk évezredes, gazdag hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket – így kezdte ünnepi köszöntőjét Takáts László polgármester.

TAKÁTS LÁSZLÓ polgármester: „Nemzeti fennmaradásunk igénye, a nemzet élni akarása tetten érhető történelmünkben, kultúránkban. Jelzi, hogy összetartozunk. Sok millióan itt, a Kárpát-medencében vagy akár szerte a nagyvilágban élők, azok, akik már csupán az emlékeinkben élnek és azok is, akik csak ezután születnek erre a világra. Mi magyarok egy közösségnek, egy nemzetnek vagyunk büszke tagjai. Bárki, bármit is mond, most is úgy mutatkozunk Európa sokszínű világában a magunk színével, mint már  államalapításunk idején is tettük”

A polgármester kiemelte, az külön nagy öröm, hogy a város kulturális színterei végre megújulhatnak. Ünnepi beszédet Földi László országgyűlési képviselő mondott. Úgy fogalmazott:  a kultúra az, ami összeköt bennünket, ami közösséggé kovácsolja az egy helyen élőket.

FÖLDI LÁSZLÓ országgyűlési képviselő: „Normák, értékek és szokások hatalmas rendszere, amelyet nem kell mindennap megkérdőjelezni és minden másnap újra megalkotni, hiszen a lényege éppen az, hogy időt álló.”

A magyar kultúra eresztékei recsegnek-ropognak – így fogalmazott Földi László.

FÖLDI LÁSZLÓ országgyűlési képviselő:  „Bontjuk belülről, amikor nem úgy szólunk a másikhoz, ahogy szeretnénk, hogy hozzánk szóljanak. És bontják kívülről, amikor idegen vallású, idegen kultúrájú, ismeretlen szándékú és beilleszkedni képtelen embereket tömegesen, erőszakkal közénk akarnak telepíteni.”

Az ünnepi beszédek után adták a Cegléd Város Kultúrájáért elismeréseket. Idén  a Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola zongora-korrepetíció szakos tanára, Fazekas Zsuzsanna, a CLUB Televízió alapítói és vezetői, Süveges Andrásné és Süveges András valamint a művelődési központ egykori művelődésszervezője,  Terstyánszkyné Nyíri Margit vehette át idén a Cegléd Város Kultúrájáért elismerést. A rendezvényen köszöntötték Soltészné Lédeczi Juditot is, aki hétvégén vehette át a KÓTA életműdíját és Békés Mihályt is, akit a Magyar Kultúra lovagjává avattak szombaton. Az elismerések és köszöntések után elsőként az Erkel Ferenc zeneiskola növendékei mutatták be ünnepi műsorukat Majd Marosszéki Tamás köszöntötte az ünneplőket és kitüntetetteket verscsokorral.