Elkezdődött a roham a tanszerekért

952

Elkezdődött a nagy roham a tanszerekért. Egy kiselsős iskolai felszerelését meg lehet úszni 10-15 ezer forintból, de ennek az összegnek akár a többszörösét is otthagyhatjuk az üzletben. Az a tapasztalat, hogy az elsősöknek hamarabb bevásárolnak a szülők, míg a felső tagozatosok és a középiskolások csak szeptember első hetében keresik fel a papírboltokat.

A legkülönlegesebb mintás füzetek és táskák is megtalálhatók ebben a belvárosi papírboltban. De a választás sosem könnyű, hiszen rengeteg termék közül válogathatnak a szülők és gyermekeik. Az iskola másfél hét múlva kezdődik és addigra minden tanszert be kell szerezniük a családoknak.

TÓTHNÉ ANDÓ MÓNIKA, Papír Ász: ,,Az első és legfontosabb az iskolatáska, aminek az anatómiai sajátosságoknak megfelelően kialakítottnak kell lennie. Tehát fontos, hogy tartsa a hátat, illetve, hogy megfelelő legyen a szellőzése.”

A kisiskolások körében ez a legközkedveltebb táska – mondta Tóthné Mónika. A táskában külön füzet és könyvtartó rekesz van. De könnyedén belefér még a rajzlap, a tolltartó, a gyurma, a ragasztó, a számolókorongok, a betűtartó és még a tízórai is. Emellett fontos, hogy a táska rendelkezzen kulacstartóval és könnyen nyitható legyen. Ebben a papírboltban 15 ezer és 25 ezer forint között találnak táskát maguknak a kisdiákok. A tanszer vásárlási roham már elkezdődött.

TÓTHNÉ ANDÓ MÓNIKA, Papír Ász: ,,Minden évben a kisiskolások a legaktívabbak, nyilván nekik ez még nagy élmény. De jönnek a felsősök is, illetve a középiskolások is, akik a tapasztalatok szerint szeptember első hetére hagyják a vásárlást.”

Az egyik vásárló Kemenczés Dóra például a hetedik osztályt kezdi szeptemberben, ő a tavalyi iskolatáskáját fogja használni, hiszen mint mondta még nagyon jó állapotban van.

KEMENCZÉS DÓRA: ,,Az eszközök is tavalyról maradtak, azok is nagyon jó állapotban vannak és igazából itt ezekben a papír boltokban a legjobb minőségű dolgokat lehet megvenni, szóval nem kell minden évben újakat vásárolni.”

Az átlagos tanszercsomag iskolatáska és tornafelszerelés nélkül egyébként 10-15 ezer forintból már megvan. De vannak, akik sokkal többet, akár 40 ezret is a kasszánál hagynak.