Ellenállhatatlan a CEKK

2682

A 2007 és 2010 között egymást követően négyszer Európa-liga győztes Szpartak Moszkva női kosárlabdacsapatát a múlt héten csütörtökön fogadta a Ceglédi EKK az Európa-kupa csoportkörének második fordulójában.

A Gál József Sportcsarnok nézőterét teljesen megtöltő szurkolók remek ceglédi játékot, és egy elsősorban fiatalokat szerepeltető vendéggárda találkozóját láthatták. Mindezt a CEKK gyorsan felismerte, nagynevű ellenfelével szemben védhetetlen rohamokkal kezdett. Sokáig csak az egyik gyűrűben landolt a labda, a moszkvaiak csupán a 8. percben, 17-0-s állásnál szerezték első kosarukat.

Medgyessy kiváló irányítása mellett a nagyszünetig húszpontosra nőtt az előny. A második félidő már kiegyenlített játékot hozott, a vendégek valamicskét ledolgoztak hátrányukból, de igazából nem tudták megakadályozni a hazaiak megérdemelt győzelmét. A CEKK a litvániai sikere után második EK találkozóját is megnyerte, a végeredmény 62-50 lett. A ceglédiek 62 pontjából Nagy-Bujdosó 17, Skorics 16, Makszimovics 13, Medgyessy 8 Katona 6 míg Kányási 2-t szerzett.

Vasárnap folytatta menetelését a CEKK, a csapat a bajnokság egyik esélyesét, a PEAC Pécset is legyőzte 90:66-ra a Gál József Sportcsarnokban rendezett mérkőzésen.