Évet értékeltek a polgárőrök

1212

Még több fővel még nagyobb területen látott el szolgálatot 2017-ben az öregszőlői és ugyeri városrészért felelő polgárőr egyesület. A szervezet megtartotta éves beszámolóját, amiből az is kiderült, az ugyeri terület átvételével 14 új polgárőr is csatlakozott hozzájuk. Ezért most az egyik legfontosabb cél egy gépjármű beszerzése, hiszen abból továbbra is csak 1 van.

Tavaly átalakult a polgárőrségek működése Cegléden. Két egyesület maradt, ők látják el az egyik illetve másik városrészben a feladatokat. Egyikük a Cegléd II. Polgárőr Egyesület. A Budait út, Öregszőlő és az Ugyeri városrész is hozzájuk tartozik. Nem csak a terület, de a létszám is megnőtt. Most már 41-en látnak el szolgálatot. A megnövekedett feladatok pedig a számokban is láthatóak.

OZSGYÁNI JÓZSEF alelnök Cegléd II. Polgárőr Egyesület: „Az elmúlt évben egyesületünk – összehasonítva a 2016-os esztendővel – 2016-ban 315 fővel 175 alkalommal 1627 órában és 7912 km felhasználásával teljesített szolgálatot, míg a 2017-es évben 435 fővel 237 alkalommal 2172 órában és 13917 km-t használtunk fel.

Mindezt gyalogosan és 1 gépjárművel. De az egyesület három iskolával együttműködési megállapodást is kötött. A fiatalok közösségi szolgálatot teljesíthetnek itt. Ők általában rendészeti vagy katonai pályára készülnek. Az egyesület alelnöke elmondta: eredményesen sikerült tehát zárni a 2017-es évet.

OZSGYÁNI JÓZSEF alelnök Cegléd II. Polgárőr Egyesület: „A 2017-ben vállalt feladatokat teljesítettük, növeltük az egyesület létszámát illetve a közterületen eltöltött órák számát. A 2018-as évben szeretnénk az egyesület új tagjai részére a ruházatot pótolni, hogy egységesek legyünk, illetve szeretnénk Ugyer területére egy gépkocsit beszerezni, amivel hatékonyabban és gyorsabban tudnak reagálni a bejelentésre és önállóan is tudnak szolgálatot ellátni és nem kell a másik gépkocsit átvinni a területre.”

Az egyestület tagjai több esetben jeleztek közvilágítási hibákat, derítettek fel illegális szemétlerakót, de eltűnt gyermekek felkutatásában is részt vettek. Mindezekért köszönetet mondott a városrész önkormányzati képviselője is. De azért is, mert igazi közösségé vált az egyesület.

DR. FERENCZI NORBERT önkormányzati képviselő: „Köszönöm szépen, azt is hogy vagytok egymásnak egyáltalán, mert nem csak azért jöttetek össze ma este, hogy a biztonságról beszélgessetek, hanem egy kicsit mulatni is szeretnétek és bizony ezek a közösségek kiveszőben vannak már.”

Dr. Ferenczi Norbert oklevéllel és ajándékkal köszönte meg néhány polgárőr  és persze egyesület elnökének áldozatos munkáját.