Fantasztikus hangulat, több mint kétszáz vendég

517

Projektorok vásárlására költi a Várkonyi Iskola a hétvégi jótékonysági bál bevételét. Rekordszámú közönség vett részt a táncos mulatságon, mintegy kétszáznegyvenen szórakoztak együtt. De nem csak a vendégek, a támogatók is nagyon sokan voltak, magánszemélyek és cégek tettek felajánlást. A gyerekek paródiával, a szülők meglepetéstánccal is kedveskedtek. A jó hangulatú bál hajnalig tartott.

 Három nap alatt elfogytak a belépőjegyek. Idén is, sőt minden eddiginél népszerűbb volt a Várkonyi István Általános Iskola jótékonysági bálja. Teljesen megtelt az intézmény tornaterme.

BÖGÖS ISTVÁN, igazgató. 240 illusztris vendégünk van és ezek ott ülnek, úgyhogy tisztelettel köszöntöm mindannyiukat.

Bögös István örömét fejezte ki amiért ilyen népszerű a bál. Jövőre lehet hogy új helyszínt keresnek, ahol még többen elférnek-tette hozzá az igazgató. Az est megszervezését ötödik éve a szülői munkaközösség vezetője, Klementisz Ágnes tartja a kezében. Mint köszöntőjében mondta: rengeteg szeretetet és nagy összefogást tapasztal.

KLEMENTISZ ÁGNES, szülői munkaközösség vezető: Nagyon felemelő érzés egy ilyen összetartó, segítőkész és ötletes csapat tagja lenni. Öröm volt látni és tapasztalni, hogy mennyi anyuka sietett a segítségünkre, amikor valami megoldást kellett találni egy-egy problémára.

Klementisz Ágnes köszönetet mondott az igazgatónak, pedagógusoknak, az iskola technikai dolgozóinak, a napközis munkaközösségnek, valamint Balogné Hajninak a szervezésben nyújtott segítségért. És persze a támogatóknak. Magánszemélyek és cégek, mintegy százan támogatták az iskola fejlesztését. Az előző évi bálok bevétele is jó célt szolgált: új, fedett kerékpártároló épült, leburkolták a Széchenyi úti épület egy részét, új szekrényeket vásároltak és támogatták a gyerekek kirándulásait is. A mostani bál bevétele is jó célt szolgál majd.

KLEMENTISZ ÁGNES: Az idén a gyerekeket kérdeztük meg, hogy mit szeretnének. A gyerekek azt mondták, hogy szeretnék, ha minden osztályteremben lenne projektor, úgyhogy néhány projektor vásárlására én már most azt gondolom, hogy elegendő lesz a pénz.

Az esten több meglepetés produkció is szórakoztatta a közönséget. A szülők tánccal készültek, a diákok pedig Csehov: Három nővér című színművéből készült paródiát adták elő. A végén még az igazgatót is bevonták egy közös táncba.