Fellobbant a második gyertya lángja is

810

Koncertekkel, gyermekprogramokkal és persze az elmaradhatatlan gyertyagyújtással folytatódott a hétvégén a Ceglédi Advent rendezvénysorozat. A jégpályán és a tér minden szegletében nagy volt a forgalom, sokan látogattak ki most is a Szabadság térre.

Koncertek, forró tea, forralt bor, finom ételek, a gyermekeknek játékok – sok más mellett ezt kínálta a Ceglédi Advent rendezvénysorozat ezen a hétvégén is. És persze fellobbant az adventi koszorú második gyertyájának lángja is. Most a Losontzi István EGYMI Szakiskola, Készségfejlesztő iskola és Kollégium és a Várkonyi István Általános Iskola közreműködésével. Előbbi intézmény intézményegység vezetője arról beszélt, mit is jelent a várakozás, a megérkezés ebben a gyönyörű ünnepi időszakban.

PÁKOZDI TIBORNÉ intézményegység vezető: „Nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni. Beteljesíteni és felfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás, mint szeretnünk azt, ami a miénk. Akit szeretünk és aki szeret minket.”

Természetesen az intézmény diákjai műsorral is készültek. Majd a Várkonyi István Általános Iskola igazgatóhelyettese osztotta meg az ünneplőkkel ünnepi gondolatait.

BALLA-GÓR KATALIN igazgatóhelyettes: „Én azt kívánom mindannyiunknak, hogy tudjuk megajándékozni egymást nap mint nap egy jó szóval, egy öleléssel egy mosollyal, egy néma, csendes hallgatással a meghitt együttléttel, vagyis a szeretettel.”

A Várkonyi iskola diákjai verssel és énekekkel készültek az ünnepi gyertyagyújtásra. Az adventi koszorútól nem messze, a színpadon pedig hamarosan újra énekszó csendült fel. A Hallelujah Kórus kedveskedett ünnepi műsorra a térre látogatóknak. A napot és a hétvégét pedig az X-Faktor felfedezettje, az azóta színészként is egyre nagyobb sikereket elérő fiatal énekesnő, Muri Enikő zárta