Feltűzték a szalagot

1148

Felkerültek a felnőtté válást jelképező selyemszalagok a Losontzi Iskola diákjaira is. A három végzős osztály meglepetéstánccal készült szüleiknek, rokonaiknak, pedagógusaiknak. A szalagavató bál az intézmény egyik legszebb és legrégibb hagyománya.

Alsóbb évfolyamos diáktársa verssel köszöntötte a Losontzi Iskola végzőseit, akik izgatottan vonultak fel szüleiket, rokonaik, pedagógusaik elé. A szalagavató bál már több mint harminc éves hagyomány. Az esemény az ifjúság ünnepe-mondta köszöntőjében Pákozdi Tiborné, az iskola intézményegység vezetője.

PÁKOZDI TIBORNÉ, intézményegység-vezető, Losontzi István EGYMI:  A szalagavató is ezen ifjúkori emlékek egyike, amikor gyönyörködhetünk gyermekeinkben, diákjainkban, akik szépek és reményteljesek. És akiknek a tekintetében a boldog jövő hite tükröződik.

A gyerekekből felnőttek lettek, és lépésről lépésre haladnak álmai, céljai megvalósítása felé. Pedagógusaik pedig büszkén követik sorsuk alakulását- fogalmazott Pákozdi Tiborné. Idén három osztály végez az iskolában, két szakiskolai és egy képességfejlesztő csoport szerezhet bizonyítvány néhány héten belül. A diákok textiltermék összeállító, bevont elektródás kézi ívhegesztő, kerékpárszerelő és szövőttágy készítő képesítéssel búcsúznak az iskolától. Az esten felkerült a végzősökre és tanáraikra a középiskolás éveket jelző selyemszalag, majd a diákok keringővel kedveskedtek szüleiknek, rokonaiknak, barátaiknak, pedagógusaiknak. A szalagavató fényét tovább emelte a Ceglédi Táncegyüttes valamint a Patkós Irma Művészeti Iskola diákjainak műsora, Tóth László, művésztanár pedig hegedűszólóval készült.