A Fidesz Ceglédi Frakciójának sajtóközleménye

1079

A hazug képviselőt előbb, mint a sánta kutyát…

A ceglédi Képviselő-testület április 27-én tartott nyilvános ülésén a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetője két esetben is megcáfolta azokat az állításokat, amiket Volner János, országgyűlési képviselő tett közé online felületen. Elszomorító, hogy egy országgyűlési képviselőt, aki esküt tett a közösség szolgálatára, a rendőrségnek kell szembesítenie a saját hazugságaival, ráadásul nyilvánosan és dokumentumokkal alátámasztva.

Volner azt írja Uzsorásokat fogtak a ceglédi rendőrök című irományában, hogy szoros együttműködés vette kezdetét a helyi jobbikos képviselő és a rendőrség között, mely meghozta gyümölcsét. A Rendőrkapitány Úr erre reagálva elmondta, hogy ezt az „uzsorás ügyben” elért eredményt nagy szakmai sikerként éli meg. Folyamatban lévő dologról lévén szó, semmilyen információt nem adhat ki, de annyit szeretne tisztázni, hogy „közszereplő ebben az ügyben semmilyen módon nem került látókörbe, a nyomozást nem segítette.” Volner állítja ugyanitt azt is, hogy ezen képviselő 300 aláírást gyűjtött annak érdekében, hogy a rendőrség visszahelyezze Ugyerbe a körzeti megbízottat. A Rendőrkapitány erre a felvetésre elmondta, hogy utólag kapott egy köszönő levelet. „Köszönet érkezett több ugyeri állampolgár aláírásával, hogy nagyon elégedettek a körzeti megbízott munkájával kapcsolatban.”

Nyilvánvaló, hogy a Volner által állítottakkal teljesen ellentétes a valóság. Itt egy élő példa, amikor egy olyan nagyon lényeges kérdésben, mint a közbiztonság, hogyan manipulál a jobbik csúsztatásokkal és hazugságokkal. Úgy tűnik számukra az a legegyszerűbb és  legkifizetődőbb módszer, ha más dolgozik, ők meg azt hazudják a választópolgároknak, hogy ez az ő munkájuk gyümölcse. A Jobbik már megint a más kertjében termett gyümölcsöt akarja a piacra vinni. Ezért tényleg érdemes az államtól fizetést kérni, ugye?

A Rendőrkapitány beszámolójából kiderül az is, hogy „a napi munkában nagy támogatást jelent, hogy bármikor fordulhat az Önkormányzathoz. Amikor volt valamilyen probléma, segítségre volt szüksége a rendőrkapitányságnak, akkor a szükséges támogatást mindig megkaptuk.” Volt egy gépkocsi adományozás, ami segíti a munkájukat és ezen okból köszönet illeti az Önkormányzat mellett városban működő vállalkozásokat is. Fontos az együttműködés például a Járásbírósággal, polgárőrökkel és a városvezetés által létrehozott mezőőrséggel is.

Fidesz Ceglédi Frakció