Focitábor is várja a gyerekeket

1266

A sok tábor között a sportolni vágyó fiatalokat is kikapcsolódási lehetőség várja a nyáron. Például focitábor. A Malomtó széli létesítmény felújítása miatt a helyszínt át kellett tenni máshová, de azért persze a nagy pályára is ki kilátogatnak az ifjú focisták.

Újra focitáborba várják két héten át a gyerekeket. Sok sok játék, érdekes programok és persze foci várja őket. Tegnap éppen a Malomtó széli pályán sportoltak, játszottak a gyerekek, de mégsem ez most a fő helyszín.

PINTÉR ISTVÁN szervező: „Ez a tábor a 13. a sorában és nem szerettük volna megszakítani a hagyományt. Ugye látszik a háttérben is, hogy fejlesztések zajlanak, így nem tudtuk a malomtó szélre hozni a tábort,  de nem szerettük volna, hogy elmaradjon, ezért egy belső helyszínt, a Várkonyi iskolát találtuk meg. Köszönet érte Bögös István igazgató úrnak.”

Az utánpótlás keretében 10 korosztály ismerkedik a futballal az év nagy részében, most azonban nem csak közülük vártak ifjú focistákat. 7 és 13 éves kor között bárki jelentkezhetett.

PINTÉR ISTVÁN: „Meghirdettük, ment a híre, többen foglalkozunk gyerekekkel. Van, aki úgy csatlakozott be, hogy nem focis, más sportágat űznek, de lehet, hogy testvér vagy szülő révén ismerős ez a közeg.”

Sebi is testvérekkel érkezett. Egyik nagyobb testvére focizott, a másik jelenleg is űzi a sportot. Ő pedig élvezi a játékot meg persze minden programot.

PETRIK SEBESTYÉN ÖRS: „Szoktunk meccseket nyomni, focit, de voltunk most a játszótéren.  Mióta focizol? 1 évet fociztam. És most már nem? most már nem.”

De ez sem  kizáró ok tehát.  Ám persze vannak olyanok is, akik már évek óta fociznak.

Balázs például 9 éve.

PINTÉR BALÁZS: „Szeretem a focit és szeretném csinálni tovább. Akár profi szinten is? Igen, szerintem megpróbálom.”

A programok között természetesen kiemelt szerepet kap a foci. Nem csak edzés és tanulás szinten. Van, amikor csak meccset néznek és beszélgetnek.

PINTÉR BALÁZS: „Megvitatjátok ilyenkor a meccseket, meg a példaképeket is? Igazából általában annyit, hogy Messi vagy Ronaldo a jobb. Megszavaztuk az első napon, és akkor el is dőlt. Vannak már táborok is, hogy ki kit favorizál? Igen. Te melyik csapatba tartozol? Én inkább a Ronaldo.”

Több mint 40 gyerek jelentkezett a két turnusban zajló táborba. Ők mozi látogatáson is részt vehetnek, de strandra is elmennek majd.