Fokozott közúti ellenőrzés várható

859

Fokozott közúti ellenőrzés várható Pest megyében.  Így szeretnék felhívni a járművezetők figyelmét a megváltozott időjárási, látási viszonyokra, valamint a gumiabroncsok cseréjére – mondta Kádár Brigitta, rendőr százados.

Mostanra már rendszeresek a reggeli fagyok, így a gépjármű ablaküvegén megjelent a jegesedés, amit minden indulás előtt el kell távolítani – hangsúlyozta Kádár Brigitta rendőr százados.

KÁDÁR BRIGITTA, r.százados, PMRFK: ,,Minden esetben fontos arra odafigyelni, hogy napközben is beállhatnak olyan szélsőséges időjárási körülmények, melyek okozhatnak hátrányt. Gondolok itt a párásodásra a gépjárműveknél, hogy mi is felkészüljünk erre, mint a jármű vezetője, hogy legyen nálunk minden olyan szükséges eszköz, amivel a járműn tudjuk ezt hatástalanítani.”

Már tart a Látni és látszani elnevezésű kampány is, melyhez szakszervizek és optikusok is kapcsolódtak.

KÁDÁR BRIGITTA, r.százados, PMRFK: ,,Az idei évben ez a plusz lehetőség annyiban jelent előnyt, hogy bekapcsolódott egy szélvédő forgalmazó egy szélvédő javítással foglalkozó cég is és a műszaki átvizsgálás során már nem csak a járművek világító, jelző berendezéseit, valamint a gumiabroncsok állapotát vizsgálják meg, hanem áttekintik a szélvédő állapotát is.”

Sajnos rengeteg a gyalogossal és kerékpárossal történő baleset, így a kampány rájuk is kiterjed. A főhadnagy felhívja a közlekedők figyelmét a láthatósági mellény használatának a fontosságára.

KÁDÁR BRIGITTA, r.százados, PMRFK: ,,Minden esetben fel szoktuk hívni, mind a gyalogosok, mind a kerékpárosok figyelmét arra, hogy attól függetlenül, hogy lakott területen belül és közvilágítással ellátott útszakaszokon nem írja elő a jogszabály ennek a mellénynek a használatát, az ő érdekükben a személyes életük védelme érdekében erre figyeljenek oda.”

A rendőrség az ellenőrzések során több olyan közlekedésbiztonsági eszközt is oszt majd, ami megóvhatja a közlekedőket a balesetektől.