Győzelem Oldal mesterhármasával

503

Szeptember 26-án, a 9-ik játéknapon 2:1-re kikapott Dorogon a CVSE NB II-es labdarúgócsapata, majd 30-án következett a 10-ik forduló, amikor a fehér szerelésben pályára lépő Soroksár együttesét fogadta a hazai mérkőzéseit Tiszakécskén játszó Cegléd. A találkozót Nagy Róbert vezette, segítői Berényi Ákos és Szvetnyik Bence voltak.
Az első félidőben kétgólos előnyt szerzett a jól játszó Cegléd. A két találat között a Soroksár egy nagyobb és egy kisebb helyzetet hagyott ki.
A 29. percben Rétyi adott be a jobboldalról, ami után Oldal fejese Gajdos kezén halt el. A büntetőt Oldal értékesítette. 1-0.
A 36. percben egy szöglet utáni Kundrák fejes lepattant a védőkről, kétszer is Szpirulisz elé, Mursits pedig védett.
A 40. percben Bor beadását Tamási közelről kapu fölé fejelte.
Az első félidő hosszabbításában, a 46. percben növelte előnyét a Vasutas. Rétyi cselezte le magát az alapvonalig, beadása Oldalhoz került, aki nagy erővel a léc alá fejelt. 2-0.
Fordulás után a vendégek egyenlítettek, majd a vezetést is átvehették volna, de az ahhoz adódó lehetőségeiket vagy elhibázták, vagy a Cegléd kapusa mentett bravúrosan. Ezzel szemben a másik oldalon a hazaiak egy mintaszerű kontratámadás végén megszerezték a harmadik, egyben a győzelmüket jelentő gólt is.
Az 50. percben Lőrinczi Kundrákhoz passzolt. A fiatal csatár nem erős, de jól helyezett lövése a jobb alsó sarokban kötött ki. 2-1.
Az 57. percben Farkas kezezése miatt 11-est ítélt a játékvezető, amit Gyömbér értékesített. 2-2.
A 61. percben Orosz remek átadásával Pál került nagy helyzetbe. A cserecsatár lövése viszont nem sikerült igazán. Szöglet következett.
A 67. percben Albert lábáról a saját kapuja felé tartott a labda, amit azután Wild a gólvonalról rúgott szögletre.
A 76. és a 79. percben Mursitsnak minden tudására szüksége volt ahhoz, hogy ne szülessen meg a Soroksár vezető gólja. A kapus előbb a jobb felső sarokból tornázta ki Orosz életerős lövését, majd kivédte a Lőrinczi szabadrúgását követő bal alsó sarok felé tartó fejest is.
A 80. percben Gárdos passzolt rossz helyre. Indult is a kontratámadás, aminek végén Oldal előbb kicselezte a védőt, majd mintegy 10 méterről laposan a kapu közepébe lőtt. 3-2.
A 88. percben szögletett végezhetett el a Vasutas. A beívelt labdát Albert fejelte, pontosan oda, ahol a kapus állt. Így maradt a 3-2, ami egyben a végeredmény is lett.