Használatba vették a Tollaslabda Csarnokot

1423

Elkészült és most már a nagyközönségnek is átadták a Mizsei úti tollaslabda csarnokot. A sportlétesítmény majd 2000 m2-en ad helyet a tollasozni vágyóknak. Szeptembertől testnevelő tanároknak indítanak majd gyorstalpaló képzést. A diákokat pedig délelőttönként ingyenesen várják majd a testnevelés órák keretein belül.

Így nézett ki tavaly télen a Mizsei úton épülő Tollaslabda Csarnok. A termekben még csak az alapok látszódtak, a falak még festetlenek voltak. Mára már nemcsak hogy elkészült a csarnok, hanem igénybe is vették a tollaslabda szerelmesei. A helyieken kívül Kecskemétről, Szolnokról és Budapestről is rendszeresen járnak vendégek. Nem csoda, hiszen az országban ez a harmadik ilyen létesítmény. Az épületben összesen kilenc tollaslabdapálya található, ebből három svédteniszezésre is alkalmas. A sportolókat kulturált öltözők és vizesblokkok várják, sőt akadálymentesített illemhelyiséget is létrehoztak. Az emeleten pedig egy 150 négyzetméteres rendezvénytermet alakítottak ki. Továbbá hamarosan megnyílik az épületben található edzőterem is.

NAGY KRISZTIÁN, marketing menedzser: ,,Szeptembertől szeretnénk indítani elsősorban a testnevelő tanároknak egy képzést, egy tollaslabda gyorstalpaló képzést, ami után a gyermekeket tudnák oktatni. Természetesen a délelőtti órákban ingyenesen látogathatják az iskolák testnevelés óra keretein belül a csarnokot.”

A diákoknak a kiutazásban is szeretnék segíteni, ezzel kapcsolatban zajlanak az egyeztetések a Szakképzési Centrummal és a Ceglédi Tankerületi Központtal. Továbbá létrehoztak egy egyesületet is, melynek célja, hogy a gyerekeknek rendszeres délutáni oktatást és edzéseket tartsanak majd. A pályára nem csak hobbi tollasozók járnak, hanem két profi játékos is, akik itt készülnek következő versenyeikre.

HORVÁTH KRISTÓF, tollaslabda bajnok: ,,Mi nagyon örülünk neki, mert nem volt itt a közelben másik ilyen, tehát vagy Budapestre kellett elmenni, vagy messzebbre, most már mi próbálgatjuk egy ideje és szerintem nagyon rendben van. Jó a talaj is, magasság, a fények, tehát minden, ami nekünk fontos az megfelelő.”

Ez a sportág egyébként nincs korhoz kötve, már egészen fiatalon el lehet kezdeni gyakorolni. A tollaslabda a világ legintenzívebb ütős sportja.

GEBHARD TAMÁS, tollaslabda bajnok: ,,Itt  repül a leggyorsabban a labda, akár 499 km/ órás sebességgel is meg lehet ütni a labdát. Mindenkinek ajánlom, akár versenyszerűen gondolkodik, vagy csak simán szabadidőben, nagyon aktív időtöltés.”

A pályán a két profi játékos is megmutatta tudását.