Házkutatások Abonyban

1176

Két abonyi helyszínen tartottak tegnap kora reggel házkutatást. A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói, a készenléti rendőrök és a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak közreműködésével a 33 éves K. Gábor és a 32 éves K. János otthonában végeztek ellenőrzést.

A két helyszínen majd 160 gramm kábítószergyanús fehér port, ismeretlen eredetű színtelen anyagot, valamint több százezer forint készpénzt és több mobiltelefont foglaltak le. A két elfogott férfit új pszichoaktív anyaggal való visszaélés és kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2016 augusztusától kábítószert terjesztettek. A bűnszövetségben folytatott tevékenység többi tagját – 9 főt – már 2017 januárjában eljárás alá vonta a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. Mindkét férfit őrizetbe vették a nyomozók és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.