Ingyenes virágpalántákat osztottak

1180

Több mint ötezer tő ingyenes virágpalántát osztottak szét ma délelőtt a Várvag Kft. telephelyén. Az önkormányzat évek óta segíti a magányszemélyeket, intézményeket és társasházakat, hogy minél szebbé, virágosabbá tegyék környezetüket és ezáltal egyre szebb legyen a városkép is. Idén több mint 120 jelentkező volt, akik főként egynyári növényeket kaptak.

Kosarakkal, ládákkal érkeztek ma reggel a Várvag Kőrösi úti telephelyére azok, akik igényeltek ingyenes virágpalántát. Kónya Ágnes, önkormányzati képviselő köszöntötte őket. Szervezetten, gyorsan haladt a palánták kiosztása. Volt, aki társasházuk elé, intézményükbe vitték a virágokat, míg mások előkertjüket, balkonjukat szeretnék csinosítani.

TAKÁCS EMÍLIA: Cegléd, Juhász Gyula utcába, családi házba. Ki az utcára, ablakpárkányokba, és az utcába. Petónia, paprkikavirág, szőlővirág, mi ezt gyuszikának hívjuk, nem tudom mi a neve. – Mekkora segítség ez az önkormányzat részéről? – Nagyon nagy, örülünk neki.

JÁMBOR BALÁZSNÉ: Aki egyedül van, meg nincs pénze megvenni, biztos, hogy nagy segítség.

Idén, a tavalyinál is több, mintegy 5100 tő palántát osztottak ki.

HEGEDŰS ÁGOTA, alpolgármester. Nagyon nagy öröm, hogy sok társasház, lakóközösség fontosnak tartja, hogy a környezetét szépítse és ezt az önkormányzat segíti. Visszafogtunk egy kicsit a családi házakból, tehát az udvarokba nem szeretnénk, mert azt nem látják a járókelők. Az lenne a cél, hogy az utcáinkat színesítjük, a köztereinket.

A Várvag Kft. munkatársai olyan növényeket válogattak össze, melyek gondozása viszonylag egyszerű, mégis szép, színes, mutatós virágok.

HERVAI GERGŐ, főkertész, Várvag Kft : Az egynyáriak a leggyakrabban előforduló. A bársonyka, bojtocskák, paprikavirágok, mézvirágok, begónia, petónia, ezeket osztottuk. 11:25 – 11:40 120 jelentkező adta be a jelentkezési lapját, a társasházak voltak a legaktívabbak, 40 jelentkező volt, 39 jelentkező lett a balkon kategóriában,

A családi házaknál pedig 35 jelentkező volt. De szép számmal igényeltek intézmények is palántákat.

HEGEDŰS ÁGOTA, alpolgármester: A Várvag-nak nagyon szépen köszönjük a munkáját, mert az idei évben fóliasátrat állítottak fel, és január óta a nap 24 órájában dolgoztak a közmunkások, fűtötték a virágokat, és nagyon sokat tudtunk ezzel spórolni.

Hogy milyen szépen díszítik az utcákat, balkonokat a most kapott virágok, meg is mutathatják majd a programban résztvevők, hiszen idén ősszel is kihirdetik majd a Szebb, virágosabb Cegléd verseny eredményét.