Irány az Extraliga

655

Asztalitenisz NB I, április 13.
KSI I. – Szuperinfó-CVSE I. 3:10
Ceglédi győztesek: Marsi Márton 3, Biedermann Dániel 2, Dr. Varga Csaba 2, Ócsai Máté 1 és a Biedermann-Varga valamint a Marsi-Ócsai párosok.
Tartani lehetett a találkozótól, hiszen Ócsai Máté hátsérülése miatt csak könnyített edzésen tudott részt venni, Dr. Varga Csaba pedig külföldről épphogy hazaért a mérkőzés napjára. Ennek ellenére már a párosok után 2:0 volt ide, majd mindenki hozta a saját mérkőzéseit. Az ellenfélnél Pázsy Ferenc tudott lépést tartani a mieinkkel, az ő három győzelme jelentette a KSI összes győztes meccsét.
Köszönet jár a KSI vezetőségének és a MOATSZ-nak, hogy hozzájárultak a 14:00 órás kezdéshez.
A két hátralévő mérkőzéstől függetlenül a Cegléd megnyerte az NB I Keleti-csoportját és jövőre – 2010 után újra – a legmagasabb osztályban, az Extraligában folytathatja!
Asztalitenisz NB III, április 13.
Dabas-Sári I. – Szuperinfó-CVSE II. 9:9
Ceglédi győztesek: Gergye Zoltán 4, Török István 2, Szalkai Attila 1, Hörömpő Ferenc 1 és a Gergye-Hörömpő páros.
A tabella éllovasához látogatott a CVSE, és ahogy Cegléden, idegenben is döntetlen eredmény született. A kiélezett mérkőzés végig nyílt volt, igazságosnak mondható a végeredmény. A Vasutas a 3. helyen áll a bajnokságban.
Pest Megye I/A
Maglód TC II. – Szuperinfó-CVSE III. 8:10
Ceglédi győztesek: Fodor Árpád 4, Tótin Kristóf 3, Hoffer Gábor 1 és a Fodor-Hoffer valamint a Tótin-Dr. Dervaderics párosok.
Döntőnek bizonyult a párosok megnyerése. Fodor Árpád és Tótin Kristóf vezérletével alakult ki a minimális ceglédi siker.
Pest Megye I/C
Szuperinfó-CVSE IV. – Csemői Palotás SE II. 8:10
Ceglédi győztesek: Unghváry András 3, Ungureán Dorka 3, Olgyay Barnabás 1, Virágh György 1.
Szoros volt a hazai találkozó, közel állt a pontszerzéshez a Cegléd. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Csemő 2. számú játékosa két győztes mérkőzés után cserét kért elhúzódó könyöksérülése miatt.
22. Húsvéti Sziget Kupa Veterán Asztalitenisz-verseny, Szigetcsép, április 13-14.
65-69 éves korosztály
Páros 3. Péter Aladár – Gáspár Mihály (Jászkun Volán Szolnok)
Egyéni 2. Péter Aladár
A hagyományos szigetcsépi versenyen 19 egyéni és 7 páros induló volt Péter Aladár korcsoportjában. Az egyéniben öt győzelem után minimális különbséggel lett második, Baráth Kornéltól döntő játszma 11:9-re kapott ki.