Iskolaváró foglalkozások indulnak

960

Óvodások töltötték meg tegnap a Református Gyülekezeti házat. Hiszen a nagycsoportosok számára játékos iskolaváró foglalkozásokat szervez a Református Általános Iskola. Így lehetőség nyílik a gyerekeknek és szüleiknek, hogy megismerkedjenek leendő tanítóikkal és az intézmény adta lehetőségekkel – mondta az igazgató, Kúti László.

Minden kedden és szerdán a nagycsoportos óvodásoké lesz a Református Általános Iskola néhány terme. Kedden játékos, szerdán pedig idegen nyelvű foglalkozásokat tartanak majd, hogy a gyerekek megszokják az iskolai környezetet. Jövőre három osztály indul az intézményben.

KÚTI LÁSZLÓ, igazgató, Református Általános Iskola: ,,Tavaly indítottuk először, idén már másodjára fogjuk a sakkszabványos osztályunk, amely nem hagyományos tanrendű, hanem iskolaotthonos. Ez azt jelenti, hogy a tanórák délelőtt és délután vannak elosztva és akkor közben kisebb nagyobb pihenők, illetve egyéb foglalkozások vannak a gyermekek számára.”

Ezen kívül indítanak még egy nyelvi és egy művészeti osztályt is, így mindenki kiválaszthatja számára a legmegfelelőbb irányt.

KÚTI LÁSZLÓ, igazgató, Református Általános Iskola: ,,A suliváró foglalkozásaink innentől elindulnak és hetente lesznek. Akiket most bemutattam tanító kollégák velük találkozhatnak majd minden héten a gyerekek, tehát lehetőségük lesz megismerkedni velük. Keddi alkalmakon. A gyerekek kapnak a jövő héten egy ilyen kis sulivárós füzetet, amibe nyomdákat lehet majd gyűjteni.”

Tegnap az iskola által meghirdetett pályázatra beérkező rajzokat is díjazták.

KERNÁCS VIKTÓRIA, pedagógus: ,,A téma a Ludas Matyi című magyar népmese volt. Ügyes munkáitokból látjátok kiállítást is rendeztünk, és nagy örömmel tapasztaltuk milyen jól megragadtátok a mese egy-egy jelenetét.”

Alkotásukért cserébe oklevelet és ajándékot kaptak a gyerekek.