Ismét három pont

922

A labdarúgó NB II huszonharmadik fordulójában a Csákvár együttesét fogadta a hazai mérkőzéseit Albertirsán rendező Ceglédi VSE. A találkozót Molnár Attila vezette, segítői Garai Péter és Bornemissza Norbert voltak.

A laza és egyenetlen talaj nem használt a találkozó színvonalának, amely így bizony még az osztálynak megfelelő közepes minősítést sem érte el. Folyamatos játék egyik fél részéről sem alakult vagy talán – a már említett pálya állapotát nézve – alakulhatott ki. Rengeteg volt az ellenfél tizenhatosára különösebb elképzelés nélkül felívelt labda, amelyeket a védők könnyedén hatástalanították. Ha már helyzetekben nem is dúskált az összecsapás, küzdelemben azért nem volt hiány, a mezőnyben mindvégig kiegyenlített csatát vívtak egymással az együttesek. A 90 perc összefoglalójába most talán olyan események is belekerültek, mely más esetekben nem történne meg. De gólt ígérően most igazán ritkán jutottak el a csapatok az ellenfél kapujának környékére. Végül egy gól döntött a döntetlen színezetű találkozón.

Nézzük a legfontosabb eseményeket történésük sorrendjében:

  1. perc: Albert indította a bal oldalon felfutó Preltetet. A hátvéd remekül cselezte be magát a büntetőterületen belülre. Éles szögből lőtt, a rövid sarok felé tartó labdát a kapus, Kovács lábbal szögletre mentette.
  2. perc: Oldal – aki gyerekként Cegléden ismerkedett meg a labdarúgással – végezhetett el szabadrúgást, de a labda elkerülte a kaput, mellé ment.
  3. perc: Ismét Oldal veszélyeztetett. Közeli lövését a Vasutas kapusa, Mursits magabiztosan védte.
  4. perc: Az első játékrész Sejben egyéni akciójával zárult. Jó cselek után a csatár lőtt is, de Mursitsnak nem kellett védenie, mert a labda elkerülte a kapuját.
  5. perc: Fordulás után az első említésre méltó esemény is Sejben nevéhez fűződik, amikor egy baloldali beadást követően a hozzá kerülő labdát magasan fölé lőtte.
  6. perc: Albert szöglete után nem tudtak menteni a védők, közvetlen a kapu előterében, az öt és feles környékén a labda egyik lábról a másikra pattant, végül a hátvéd Nánásihoz került, aki laposan a kapuba helyezett. 1-0.
  7. perc: Albert indította a bal oldalon nagy lendülettel érkező Perest. A nem sokkal korábban csereként beálló csatár biztató pozícióba került, de nem tudta eldönteni, lőjön vagy passzoljon, így odalett a helyzet.
  8. perc: Újra Peres került közel a gólszerzéshez, hiszen remekül futott el a szélen, de lövésével nem találta el a kapu jobb felső sarkát.

Végeredményben tehát a CVSE 1-0-ra nyert a Csákvár ellen és így a sorrendben aratott két győzelmével megtartotta bennmaradási reményét.