Ismét pénzt kapott Csemő

1195

Több, mint 130 millió forintot kapott Csemő az államtól, mert nem volt pénzintézeti tartozása. Az összeggel a település fejlesztéseit támogatják. Egyebek mellett szeretnék a Nefelejcs Óvoda épületét felújítani, továbbá a Vadászház felújításával szeretnének létrehozni egy kulturális kiállítóhelyet, valamint klimatizálni az Egészségházat – mondta a polgármester.

Csemő a tavalyi esztendőben több, mint 90 millió forint támogatást kapott, idén pedig több, mint 130 millió forintot. A kormányzati forrást a falu fejlesztésére és szépítésére használják. A pénzt azok a települések kapják a kormánytól, melyeket nem kellett konszolidálni.

LAKOS ROLAND, polgármester, Csemő: ,,Ez egy két lépcsős eljárásnak a második üteme volt. Tavalyi évben is állhattam a CTV kamerái előtt, akkor örömmel számoltam be 90 millió forintról. Most egy picivel nagyobb összeg érkezett így összességében két év alatt több, mint 200 millió forintot költhetünk önkormányzati fejlesztésekre. Mindez azért, mert Csemő jól gazdálkodó település volt és nem kellett adósság konszolidálni.”

A pályázati rendszer kötött volt- folytatta – így előre meghatározott területeket kell majd fejleszteni a településen.

LAKOS ROLAND, polgármester, Csemő: ,,A 133 millió forint elköltésének öt lába van. Az egyik helyszínen állunk éppen. Ezt a helyiek Vadászházként ismerik, ebből szeretnénk újravarázsolt állapotában egy kulturális kiállítóhelyet létrehozni. Emellett belterületi útfejlesztésre nyílik majd lehetőségünk.”

Felújítják majd a Bogdán-Iskola dűlő útburkolatát, valamint az Akácos és a Boda utcákat útalappal látják el – mondta a polgármester.

LAKOS ROLAND, polgármester, Csemő: ,,A második rész a temető. Ha visszamegyünk egy kicsit az időben idén belső utakat, vízhálózatot, parkolót építettünk, a jövő évben pedig a ravatalozó épülete fog teljes egészében megújulni. A negyedik rész a központi orvosi rendelő klimatizálása, az ötödik rész pedig a csemői Nefelejcs óvodában egy teljes komplett padló csere és egy teljes festés.”

A Nefelejcs óvodában 1500 négyzetméteren cserélik ki a padlót, valamint 4000 négyzetméternyi falfelületet festenek majd le.