Ittasság és súlyos testi sértés

1313

Az elmúlt héten ittas és vezetői engedély nélkül közlekedő fiatalembert fogott a Ceglédi Rendőrkapitányság. A 27 éves férfinek ez már nem az első ilyen esete, így a Járásbíróság egy év hat hónap fogházat szabott ki vele szemben. Továbbá egy másik személy előzetes letartóztatását is elrendelték, súlyos testi sértés miatt.

Az elmúlt időszakban több ittas vezetés is történt a Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén. A nyomozóhatóság gyors és szakszerű munkáját követően a Ceglédi Járási Ügyészség a Járásbíróság elé állította ezeket a személyeket – mondta a járási vezető ügyész.

DR. GÖBLYÖS PÉTER vezető ügyész Ceglédi Járási Ügyészség: ,,Ezek közül az ügyek közül, ami kiemelkedik az egy helybéli 27 éves fiatalember ügye, aki gyakorlatilag az elmúlt héten, illetve azt megelőzően a nyári időszakban is ittasan vezette a gépjárművét, érvényes vezetői engedély nélkül. Gyakorlatilag őt korábban már a Járásbíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, emiatt a cselekmény miatt, illetve elvette járművezetői engedélyét.”

Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy a szabadságvesztés próbaidejének letelte után ismét engedély nélkül, ittasan közlekedjen a város területén.

DR. GÖBLYÖS PÉTER vezető ügyész Ceglédi Járási Ügyészség: ,,Így a Járásbíróság elé állítás során a pénteki napon egy év hat hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki vele szemben, illetve négy évre eltiltotta a járművezetéstől. A gyanúsított a bíróság ítélete ellen fellebbezéssel élt, így az jelen pillanatban nem jogerős.”

Az elmúlt héten egy másik eset kapcsán is intézkednie kellett a rendőrségnek.

DR. GÖBLYÖS PÉTER vezető ügyész Ceglédi Járási Ügyészség: ,,Csütörtökön délután, az egyik helyi közmű szolgáltató ügyfél szolgálati irodáján dolgozó kolléganőt zárást követően támadott meg egy helyi férfi. Vélhetően korábbi, közöttük nem rendezett vita miatt és bántalmazta. A bántalmazás során a hölgy nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Ennek pontos megállapítása még a szakértő feladata a nyomozás során.”

Bár az elkövető a bántalmazás során takarta az arcát, a Ceglédi Rendőrkapitányság gyors és szakszerű munkájának köszönhetően gyorsan elfogták. A Ceglédi Járásbíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.